Kezdőlap Események Új gyáregységgel bővül Magyarország legnagyobb tetőcserépgyára

Új gyáregységgel bővül Magyarország legnagyobb tetőcserépgyára

Tovább bővíti a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. kunszentmiklósi telephelyét. A komplexum második gyáregységének kivitelezési munkálatai nemrégiben kezdődtek meg, melynek alapkőletétele kedden valósult meg a helyszínen.

Új tetőcserépgyárat épít a Terrán építőipari nagyvállalat a kunszentmiklósi gyáregysége mellett. A mintegy 2 milliárd forint összegű beruházást a magyar állam több mint 483 millió forinttal támogatja.

Kunszentmiklóson 2008 óta gyárt tetőcserepet a vállalat, mellyel az ország középső régióját, a fővárosi agglomerációt szolgálja ki. A visszajelzések alapján kapacitáshiányos állapot alakult ki az építőanyag-iparban, nemcsak a szakképzett munkaerő hiányzik, hanem a termék is. Ennek okán döntött úgy a cég, hogy új termelőüzemet hoz létre a meglévő mellett Kunszentmiklóson. A gyár a tervek szerint idén kerül átadásra, a következő években pedig már a termelés is megkezdődhet, elsősorban a hazai piacra.

Az új, teljesen automatizált, modern gyáregység átadását követően a termelékenység megduplázódására számítanak, a foglalkoztatottak munkakörülményei pedig tovább javulhatnak. A cég Magyarországon 270 főt foglalkoztat, a kunszentmiklósi egység ebből 100 embernek ad munkát.

Az eseményen Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök helyettes is jelen volt, aki beszédében kiemelte, hogy egyre több olyan vállalkozás van a magyar gazdaságban, amelyek élenjáró technológiát alkalmazva, minőségi termékeket előállítva nemcsak a hazai piacon állják meg a helyüket, hanem külföldön is versenyképesek, közéjük sorolható a Terrán is. Úgy gondolja, hogy a vállalat bővítése mindenképpen indokolt, mivel a magyar építőipar teljesítménye évről-évre növekszik. A legutóbbi adatok szerint februárban az előző évhez képest 49 százalékkal növekedett az építőipar teljesítménye. Éppen ezért nagy a kereslet az olyan cégek iránt, amelyek magas hozzáadott értékű termékekkel és szolgáltatásokkal rendelkeznek.

Dr. Salacz László, a térség országgyűlési képviselője is reprezentálta magát a rendezvényen. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai vállalkozások sikere képezi az alapját a hosszú távú gazdasági növekedésnek. Erre pedig nagyon jó példa a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft., hiszen megmutatta, hogyan kell élni a lehetőségekkel.

Tradíció és innováció, ez jellemezi a céget, mely rokonítható azzal a gazdaságfilozófiával, ami hazánkat is mozgatja 2010 óta. A száz éves múltra visszatekintő Terrán Kft. elérte azt, hogy érvényesíthesse célkitűzéseit a világszínvonalú technológia meghonosításával, piacképességének növelésével. Ez a fajta céltudatosság ma már a munkahelyek számának bővülésével is mérhető” – mondta el a képviselő.

Lesi Árpád, Kunszentmiklós polgármestere köszöntőjében a cég, a város gazdasági életében betöltött jelentőségét emelte ki. Elmondta, hogy álmaikban sem gondolták, hogy a „poros alföldi kisvárosból” mára a környék legdinamikusabban fejlődő településévé növi ki magát, melyben természetesen nagy szerepe van a cserépgyárnak is.

A rendezvény végén került sor az új gyáregység ünnepélyes alapkő letételére. Az alapkövet helyettesítő cserepeket Varga Mihály pénzügyminiszter, Gódi Attila, a cég ügyvezető igazgatója, dr. Salacz László országgyűlési képviselő és Lesi Árpád polgármester helyezték el.