Kezdőlap Hírek A magyar futball aranykora Sajtóközlemény

A magyar futball aranykora Sajtóközlemény

A Kecskeméti Katona József Múzeum egy rendhagyó kiállításban mutatja be a Máday-magánygyűjtemény futball gyűjteményét, amelynek keretében a századforduló magyar futballjától, a legendás Aranycsapat szerepléséig, a csapatok tagjainak relikviái is a múzeum Cifrapalota kiállítóhelyére kerülnek.

Az országos jelentőségű időszakos kiállítás olyan jeles személyek egy-egy érdekes sporttörténeti tárgyát is a nagyközönség elé tárja, mint Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, vagy Kubala László, de méltó emléket állít a 1960-as ’70-es, ’80-as évek futballikonjainak is.

A kiállításban szerepet kapnak a magyar futballtörténelem legnagyobb sikerei, többek között az 1953. november 25-én Anglia válogatottja ellen vívott, 3:6 arányú győztes mérkőzés, amely örökre beírta magát a magyar futballtársadalom emlékezetébe. A legendás „Aranycsapat” relikviái mellett például 38 darab eredeti fotó tanúskodik a Népstadionban, 1954-ben Anglia ellen 92 ezer néző előtt lejátszott mérkőzés (7:1 arányú magyar győzelem) minden pillanatáról.

A magyar futball játékvezetés története is kiemelt szerepet kap a tárlatban, hiszen az 1940-es évektől nyomon követhetővé válik a „sípmesterek” viseletének változása, egészen a szocialista korig. 

Korabeli futballcipők, legendás játékosok mérkőzés öltözete, kupák, érmek, elismerések is megtekinthetők lesznek a tárlatban, amelynek kiemelt részét képezi Török Péter korábbi gyűjteménye.

Az időszaki kiállítás június 20-tol július 31-ig látogatható a Cifra-palotában, keddtől vasárnapig 10:00-17:00 óra között.

A tárlattal kapcsolatos szakmai kérdésekkel Hajagos Csaba kurátort kereshetik (0620 226-87-19), a múzeummal kapcsolatos általános kérdésekkel, interjúk és forgatások egyeztetésével forduljanak Török Katalin kommunikációs munkatárshoz (06 20 448-9-448).