Kezdőlap Kecskemét Börtönbüntetésre ítélték a tanárnőt, aki diákoktól pénzt csalt ki

Börtönbüntetésre ítélték a tanárnőt, aki diákoktól pénzt csalt ki

  Kecskemét, 2019. június 18., kedd (MTI) – Nem jogerősen egy év nyolc hónap börtönre ítélte 138 rendbeli csalás miatt a Kecskeméti Járásbíróság azt a helyi tanárnőt, aki diákoktól franciaországi utazás szervezésére több millió forintot csalt ki – tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék kedden az MTI-t. 

    Az ítélet szerint az anyagi gondokkal küzdő tanárnő 2016 tavaszán hatnapos franciaországi kirándulást hirdetett meg kezdetben az iskola tanulói, később mások részére is. 

    Azt ígérte, a 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül fedezi a szállást, a félpanziós ellátást, a belépődíjakat és egy sétahajózást is a Szajnán. A kedvező lehetőséget a jelentős előfoglalási és diákcsoport-kedvezménnyel, valamint a sokéves utazásszervezési tapasztalata révén kiépített kapcsolataival magyarázta. 

   Az utazásra jelentkező 213 embernek a tanárnő október elején valótlanul arról számolt be, hogy a szállást és a buszokat is lefoglalta. A kirándulást azonban a tervezett október 31-i indulás előtti napon e-mailben lemondta azzal az indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport-kedvezményt nem tudja érvényesíteni. Valójában szándékában sem állt az utazás megszervezése. 

    A kirándulás lemondását követően az utazásra jelentkezők egy parkolóban találkozót szerveztek a tanárnővel és kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat. A találkozó során a tanárnő valótlanul azt állította, hogy egy budapesti cégtől bérelt buszokat, majd később a becsapott embereknek egy általa hamisított bizonylatot is elküldött e-mailben, azt a látszatot keltve, mintha a busztársaságnak két részletben átutalta volna az utazás díját. 

A vádlott az elmaradt utazást követően még heteken át hitegette a jelentkezőket, hogy a befizetett részvételi díjakat visszatéríti, különféle kifogásokra hivatkozva azonban rendszeresen kibújt fizetési kötelezettsége alól; 138 sértettől több mint 9 millió forintot vett át, amit két ember kivételével nem térített meg.

bszan \ bti \ gkp

MTI 2019. június 18., kedd 17:39