Kezdőlap Hírek HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök és honvédek 2019. június 2-án 0 óra és 24 óra között három külföldi férfit tartóztattak fel Bátmonostor közigazgatási területén. A magukat iraki és iráni állampolgárnak valló illegális migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ugyanebben az időszakban az egyenruhások további egy migránst akadályoztak meg abban, hogy jogellenesen az ország területére lépjen.

A tegnapi napon a megyében szolgálatot teljesítő rendőrök három személyt fogtak el, és további hét előállításáról intézkedtek. Közülük hárman bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányságon 10 óra 30 perckor gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vettek egy 34 éves román állampolgárt. A férfi egy üzletből szeszes italt próbált meg eltulajdonítani, ám cselekménye közben tetten érték.

Egy 27 éves tatárszentgyörgyi lakost lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a kecskeméti nyomozók tegnap.

A bajai rendőrök 19 óra 15 perckor szabálysértési őrizetbe vettek egy 22 éves férfit, aki úgy közlekedett az 5151-es számú úton autójával, hogy őt több hatóság is eltiltotta a járművezetéstől.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó, valamint hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Ittas vezetés gyanúja miatt egy sofőrt állítottak elő vér-vizelet mintavételre.