Kezdőlap Hírek IV. Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál – 2019. június 15-23.

IV. Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál – 2019. június 15-23.

Ma reggel a Hirös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban megrendezett sajtótájékoztatón elhangzott, hogy idén is nagyszerű programokkal készülnek a pálinkafesztivál alkalmából, továbbá felhívták a figyelmet, hogy a rendezvény alkalmával fokozottan figyeljen mindenki a biztonságra, hiszen baleset veszélyesek lehetnek az ilyen fesztiválok.

A lakosság szíves elnézését kérik a szervezők a 9 napos esemény alatt előforduló zajokért, de a kellemetlenségek csökkentése érdekében idén minden nap éjfélkor bezár majd a Barackpálinka és Borfesztivál.

A tájékoztatón köszöntőt mondott Dr. Homoki Tamás Kecskemét Megyei Jogú város alpolgármestere és a részletes programot Bak Lajos Hírös Agóra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ismertette és köszönetet mondott a legfőbb támogatóknak, köztük a Ver-Bau Kft.-nek.

PROGRAMOK

június 15., szombat

Főtér

16 óra

Pálinka- és borrendek ünnepélyes felvonulása a főtérre a Szent Miklós templomtól

VER-BAU színpad

17 óra

Ünnepélyes megnyitó

Köszöntőt mond Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere

„Kecskemét Város Bora” és „Bács – Kiskun Megye Bora” 2019 -ben megtisztelő címet egy évig viselő győztesek kihirdetése

Mathiász János emlékérem átadása

„Barackvirágos Madonna – Virágzó Város” – fesztivál áldás a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia és a Kecskemét Táncegyüttes közreműködésével

A Mathiász János Borrend, valamint vendég kunsági pálinka és borrendek ceremóniája, majd ünnepi körmenete a fesztivál területén

17.45

Konyhaművészeti artisztikai bemutató-barackos ételkínáló Varga Károly mesterszakács tálalásában.

20 óra

SZÉCSI 75 – Szécsi Pál emlékkoncert Gergely Róberttel és zenekarával

Közreműködnek: Malek Andrea, Tóth Andi és Szabó Ádám

22.15

LIVINGROOM koncert

„A LivingRoom nevű formáció 2016 telén alakult. Mostanra egy kiforrott, talán elsőre szokatlan hangzásvilágot szeretnénk képviselni, az énekhang-gitár-cselló együtthangzásával, és minél több saját szerzemény írásával.  A „Kirakat élet” című első saját dalunkkal bekerültünk a Dal2018 legjobb 30-as mezőnyébe. Sok közös koncerten vagyunk túl, elő zenekara  voltunk a ByeAlex és a slepp formációnak. Jelenleg az első albumunkat készítjük.”

További programok Luca kút körül:

16-21 óráigSZIVÁRVÁNY játéktár és Kézműves foglalkozás

17-21 óráig SZABADTÉRI JÁTÉKOK – csocsó, ping-pong és tollas

VAK KÓSTOLÁS – Íz ismeret bekötött szemmel

BORVIRÁGOK – Hennafestés

BORFUTAM – Sorversenyek bortémában
Óránként indítunk páros csapatversenyeket, alkalmilag összeállt, 5-10 fős csapatokkal.

KARIKATÚRA – Vicces portrék készítése

ÓRIÁS BUBORÉKHÚZÁS – Hatalmas szappanbuborék parti

18 óraLANGALÉTA GARABONCIÁSOK fesztiválnyitó gólyalábas menete és „borvirágos” tréfái 

Műsorukban látható és hallható Kackiás pohárköszöntő után csikófektetés, legényavatás és leányszöktetés, csacsifüllel csóklopás és jókedv röptetés!

június 16., vasárnap

VER-BAU színpad

20 óra

GÖNCZI GÁBOR ÉS A SMILE ROCK CIRCUS koncert

22 óra

DJ KINCSES (Gong Rádió)

További programok Luca kút körül:

16-21 óráigSZIVÁRVÁNY játéktárés Kézműves foglalkozás

17-21 óráig SZABADTÉRI JÁTÉKOK: csocsó, ping-pong és tollas

VAK KÓSTOLÁS – Alapíz-lelés. Bekötött szemmel ízmintákat kóstoltatunk

BORVIRÁGOK – Hennafestés

BORFUTAM – Sorversenyek bortémában
Óránként indítunk páros csapatversenyeket, alkalmilag összeállt, 5-10 fős csapatokkal.

KARIKATÚRA – Vicces portrék készítése

18 óraGULYÁS TERKA vásári bábjáték a Mikropódium Családi Bábszínház előadása

A vásári bábjátékok hősei: Vitéz László, Paprika Jancsi … mind férfiak!

Világszenzáció, hogy ebben az előadásban a főszereplő egy nő!

Gulyás Terka szeretne egy jó gulyáslevest főzni a gyerekeknek, de az ördögök el akarják rabolni a levest, és le akarják vinni a pokolba.

Persze Terka ezt nem hagyja, előveszi a fakanalát …

június 17., hétfő

VER-BAU színpad

17 óra  

A fesztivál díjnyertes pálinkáinak és borainak kihirdetése a Mathiász János Borrend szervezésében

20 óra

Ha a jó bor megöregszik, megvénül…

NÓTAMŰSOR

Fellépnek: Gáspár Anni, Juhász Adrienn, Kolostyák Gyula, Fejős Jenő

Műsorvezető: Pölös János

Kísér: a Tanyacsárda Cigányzenekara Csóka Gyula prímás vezetésével

22 óra

Telihold éjszakája szerelmes dallamokkal

DJ Pénzes

június 18., kedd

VER-BAU színpad

19.30 óra

FORELAND (az Öröm a zene tehetségkutató Bács-Kiskun megyei fordulójának különdíjasa)

21 óra

Kecskeméten Rockabuli – HangOverFriends

A HANGOVERGANG és vendégeinek koncertje

A formáció a 2010-es évekelejénálltössze, sokatlátottkecskemétizenészbarátokból.

A kezdetektőlaz volt a cél, hogyminélkönnyeddebben, de a zenétnagyonkomolyanvéve, szórakozásilehetőségetteremtsenek a 30-on felüligenerációnak.

A zenekaráltalkitaláltstílus – a rockabuli – is eztazéletérzéstfejeziki.

A koncertegybenrövidmegemlékezés is lesz a 2003-2005 közöttiIdőgépzenekarnapokbanelhunytbillentyűse, BalczerIstvánelőtt.

június 19., szerda

VER-BAU színpad

20 óra

FISH! koncert

100% hardpop: nők, ital, műbalhé, popos dallamok, punkrock, korszerűtlen rapmetál, indiediszkó, saskabaré és mindezek ellenállhatatlan ötvözete

22.15

PROMISE koncert

A Promise egy többszörösen felfrissült zenei formáció. Tagjai a könnyűzenei élet sokszínű

palettájáról érkeztek, emiatt a zenéjük is igen sokszínű, és egyedi. Dalaik a hétköznapi embert érintő kérdésekről szólnak.

Előszeretettel nyúlnak régen nem használt zenei megoldásokhoz. Legfőbb céljuk a közönség felhőtlen szórakozása, szórakoztatása.

június 20., csütörtök

VER-BAU színpad

17 óra

Ballet Szenegál

20 óra

MAGASHEGYI UNDERGROUND koncert

A Magashegyi Underground fennállásának tizennegyedik évében sem unatkozik: a zenekar új albumán dolgozik, amelyen a megszokott slágeres hangzás mellett – tavaly adott irodalmi koncertjeik nyomán – Tóth Krisztina verseiből is készítenek feldolgozásokat. Kecskeméten visszajáró vendégek, alakulásuk óta minden évben megfordultak itt – idei fellépésükre új energiákkal feltöltődve érkeznek, a műsor gerincét a zenekar legpörgősebb dalai adják majd, tele olyan ismert slágereikkel, mint a Szeplős váll, Metróhuzat, Rázz fel vagy az Árnyékok.

22.15 óra

LÁMPALÁNG koncert

A Lámpaláng egy budapesti akusztikus formáció, énekre, gitárra, perkusszív hangszerekre, hegedűre hangszerelve. Zenéjüket ,,vers-zene”-ként és ,,énekelt költészet”-ként jellemzik, mivel magyar nyelvű dalaik szövegét kortárs költők verseiből, és költők kortárs gondolataiból merítik. Megzenésítéseikben  különböző könnyűzenei műfajokat ötvöznek, de szeretettel nyúlnak a magyar népzenei hagyomány elemeihez is.

június 21., péntek

VER-BAU színpad

A 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és 11. Európai Játékfilm és TV-film Fesztivál szervezésében:

17 óra

Válogatás 50 év dalaiból

KALÁKA koncert

A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten. Verseket énekelnek, és népzenét játszanak saját feldolgozásban. Muzsikájuk sokszínű, és a versekből következően sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja.

20 óra

MUZSIKÁS együttesRöpülj, madárcímű műsora
Kacsó Hanga népdalénekes és Berecz István táncos közreműködésével

A távoli erdélyi, moldvai, dunántúli, szatmári kicsi falvak zenéi, dalai mindig megfogták, elvarázsolták az odalátogatókat. Ezt a már egyre inkább eltűnő izgalmas hangulatot varázsolja vissza a színpadra a Muzsikás ezúttal fiatal vendégei közreműködésével. A több mint négy évtizede alakult Muzsikás, a világszerte legismertebb magyar népzenei együttes, akiknek elsőként sikerült elfogadtatniuk a magyar népzenét, mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust.

További programok a Luca kút körül:

16-21 óráigSZIVÁRVÁNY játéktárés Kézműves foglalkozás

17-21 óráig SZABADTÉRI JÁTÉKOK: csocsó, ping-pong és tollas

VAK KÓSTOLÁS – Alapíz-lelés. Bekötött szemmel ízmintákat kóstoltatunk

BORVIRÁGOK – Hennafestés

BORFUTAM – Sorversenyek bortémában
Óránként indítunk páros csapatversenyeket, alkalmilag összeállt, 5-10 fős csapatokkal.

KARIKATÚRA – Vicces portrék készítése

ÓRIÁS BUBORÉKOK – Hatalmas szappanbuborék parti

18 óra EZT MÁR FÚJHATJUK!

Zenés családi utazás a Kecskeméti Városi Fúvószenekarral

Vezényel: Kuna Lajos

június 22., szombat

VER-BAU színpad

16 óra

 „Tánccal a feledés ellen” –  Szenior Örömtánc Gyöngyösi Ildikóval

16.30   

A Mathiász János Borrend és a meghívott bor és pálinkarendek felvonulása zenés felvezetéssel a Turisztikai Központtól a főtéri VER-BAU színpadig

17.15

Borrendek köszöntése, ceremóniája és borrendi avatás

18 óra

Közös Koccintás a Magyar Bor és Pezsgő  Napján Kecskemét Város Boraival ( hozott üveg borospohárba ingyen töltés )

20.30 “Lords of the Organ”

RÁKÁSZ GERGELY koncertje

“Lords of the Organ” sorozata harmadik évadáhozérkezettidén, és már számos rangos fesztivál a műsorára tűzte. A koncepcióaz, hogy ha az orgona a hangszerek királya akkor a lordok, a főurak azok, akik az asztalát körülülik. Bach természetesen az asztalfőn ül, és minden éveben azok kerülnek a műsorba akik valamilyen módon kötődnek az adott esztendőhöz. Idén Vivaldi és Bach művek, Gustav Holst legendás Bolygók szvitjéből a Jupiter, Berlioz Rákóczi indulója, és francia romantikusok kaptak helyet a programban, mindegyik Rákász saját átiratában.

23 óraRANDOM ACOUSTIC koncert

A Random Acoustic 2013 tavaszán alakult, tapasztalt, fiatal, gyöngyösi zenészekből. Közismert dalokat adunk elő akusztikus formában, a repertoárban helyet kap Amy Winehouse és Pink csakúgy, mint a Queen vagy a Kimnovak.

További programok Luca kút körül:

16-21 óráigSZIVÁRVÁNY játéktár

18.30 Gasztroszínház

WINE TOURIST – három bor és három személyiség, borkóstolóval egybekötött színházi előadás

Turistáskodni jó. Közben 3 borvidéket meglátogatni és megkóstolni hozzá helyi specialitásokat még jobb.A WINE TOURIST formája improvizációs színház, ahol a nézők aktív alakítói lehetnek az előadásnak,  közreműködésükkel alakulnak ki a karakterek, gördül tovább a cselekmény. A színészek pedig kreatívan és vidáman rögtönöznek a nézők reakcióira, valamint a különböző borvidékek ihlette csodálatos nedűkre. 

Színészek: Boncsér Sára Luca, Bárnai Péter, Fodor Dávid

Az előadás megtekintése ingyenes, ám az igazi gasztroszínházi élményhez 3 tételes borkóstolóvalés sajttállal járulunk hozzá.  Ára: 1.000 Ft.

10.00-24.00aHírösAgóra Kulturális Központban

Válogatás a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra készült plakátokból 1985 – 2019

Pócs Péter, Horváth Mária, Farkas Antal Jama, Dudás Gábor, Orosz István, Ulrich Gábor alkotásai

Haui József: Képregény mazsolák

Horkay István plakátjai: Digitális újvilág

IshuPatel fotókiállítása: Ázsiai életek – Betekintés közelről

22.00  a Deák téren

Tűzugrás a Kecskemét Táncegyüttessel

17-24 óráig az Ifjúsági Otthonban

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA – UTAZÁS PEPITÁBA
Színes barangolás a logika, a fantázia és a kreativitás

fekete-fehér földjén

17-19 óráig       PEPITA SZÍNPAD

                          Gyermek bábos, színjátszó táncos csoportok bemutatói azUdvaron

17-19.30 óráig  ESTI SAKK-KÖR

Vendégünk: Mádl Ildikókétszeres sakkolimpiai aranyérmes sakkozó, női nemzetközi nagymester

Élménybeszámoló, sakkbemutató és 15 táblás sakk szimultán a

Tükörteremben                  

19-20 óráig       MONOKRÓM
Rendhagyó kiállítás megnyitó és performansz a Diákgalériában aKatedra Középiskola diákjainak alkotásaiból

20-21 óráig       FEKETE-FEHÉR BILLENTYŰK
a Zegernye Zenekar koncertje, főszerepben a harmonika és a zongora

21-22 óráig       ÁRNY-BÁB-SZÍNHÁZavagy A kiskakas gyémánt félkrajcárja

                          Interaktív árnyszínház kicsiknek és nagyoknak Tóth Anita bábszínésszel

22-23 óráig       MATT KÉT TÁNCLÉPÉSBEN – tánc show a Fallaway Táncegyesülettel

23 órától           MATTULÁS zenés képsorokra

KÖZBEN:
17-20 óráig       PEPITA KAVALKÁD

  • Huszárvágás – sziluett készítés
  • Óriás malomjáték

Vendéglátás:    Otthon Kávézó és Teázó

június 23., vasárnap

VER-BAU színpad

20 óra  BarIsOn koncert

21 óra VAD FRUTTIK koncert

Az öttagú Vad Fruttik a hazai klubos-fesztiválos színtér egyik legsikeresebb-legkedveltebb zenekara. A Fruttik zenéje színes, több stílust keresztező, hol odalépősebb, hol finomabb, hol érzelmesebb, hol irónikusabb, gitárcentrikus, izgalmas elektronikával megtámogatott zene.

További programok a Luca kút körül:

16-18óráigÖRÖMZENÉLÉS – Boroztam-tam és Barack dzsembori. 

Közösségi dobolás marmonkannákon, műanyag hordókon és mindenféle egyéb, bor tárolására alkalmas edényeken.

16-21 óráigSZIVÁRVÁNY játéktár

18 óraA CSILLAGSZEMŰ JUHÁSZ

a Báron Bábos Műhely előadása

Egyszer volt, hol nem volt egy király. Ha ez a király egyet tüsszentett, kengyelfutók s lovas legények vitték hírét az egész országban, s aki nem mondta: „Adj’ isten egészségére!”, halál fia volt. Nem is akadt az egész országban, csak egy ember, ki nem mondta, hogy adj’ isten egészségére.

Ez a csillagszemű juhász volt…

További programok a fesztiválon:

Tabló kiállítás a főtéren:

KECSKEMÉT ARCAI ANNO-TÖRTÉNELMI FŐTÉR, ALFÖLDI EMBER

Kecskemét történelmi főtere a város szíve. Annak a városénak, melyet az alföldi ember virágoztatott fel. A fesztivál ideje alatt szabadtéren kiállításra kerülő tabló tárlatunkkal bemutatunk  több mint száz évvel ezelőtt készült városközponti fotókat és BahgetIskander művészi portréit, melyek az alföldi ember sorsát, jellemvonásait  tükrözik. Kiállításunkkal tisztelgünk a most megújuló főtér, annak impozáns épületei, és az értéket teremtő alföldi ember előtt.

Együttműködő partnerünk a Katona József Múzeum.

A Fesztiválban bemutatkoznak a Kunsági Borvidék és más történelmi bortermő területek neves pincészetei, borkínálói. Kóstolásra várnak az „aranyhomok” gyümölcseiből készített minőségi pálinkák, a hagyományos és modern eljárásokkal készült ízes pálinkafőzetek. Helyet kapnak a fesztiválban a hazai kézműves sörök bemutatói, valamint az ételkínálók is. A fesztivál kiegészül a kézműves- és helyi termékeket árusítók sátras kiállításával.

VI. GENEROSA SZAKMAI NAP

június 18. 10 óra

NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Kecskeméti Kutató Állomás

6000 Kecskemét, Katona Zsigmond u. 5.

A fajtával kapcsolatban az elmúlt években folyamatosan felhalmozódott szőlészeti-borászati tapasztalat és eredmény ismertetése.

A Generosa az újabb nemesítésű hazai szőlőfajták egyike. Bora jól beilleszthető a jelenlegi piaci trendekbe, elegáns, virágos-gyümölcsös karaktere kedvelté teszi a fogyasztók körében. A közönség a borok egy részét a Fesztivál ideje alatt a kiállítóknál kóstolhatja meg.

A program szervezője a NAIK SzBKI Kecskeméti Kutató Állomás, együttműködve a Mathiász János Borrenddel, valamint a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsával.

A Kunsági Női Borrend Egyesület szervezésében a fesztivál ideje alatt sorra kerülő programok:

 A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács – Kiskun megyei szervezetével együttműködve májusban rajz pályázat került kiírásra az általános iskolák részére  “Szóló szőlő, csengő barack” címmel. Eredményhirdetés három kategóriában a fesztivál megnyitó ünnepségén 06.15-én 17.00-kor. Díjnyertes pályaművek kiállítása a fesztivál ideje alatt a Cifrapalota, Pávás termében.

A kamarával közösen, együttműködve- Szakmai Konferencia június 18-án kedden 10.00-13:00. Helyszín: Ifjúsági Otthon Kecskemét 

A fesztivál ideje alatt három este június 18-19-20. 18:30 órától ingyenes kötetlen beszélgetés a borokról “3 nap / 9 borászat” c. a térség, a Kunsági Borvidék pincészeteinek bemutatkozásával. 

Helyszíne: DiVino Borbár, Kecskemét Kéttemplom köz 14.

A fesztivál szervezője: HírösAgóraNonprofit Kft.

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Támogatók:

Kiemelt támogató: VER-BAU Kft.

Támogatók:

Phoenix Mecano Kecskemét Kft., Duvenbeck Kft., Silveria Kft., Brose Kft., Fornetti Kft., Bácsvíz Zrt., Wolf Distribution Kft., Kefag Zrt., Attila Virágszalon, Gyenes Kertészet, Mediamotion,Virtuálcom