Kezdőlap Kecskemét Kozák és Kopasz hozta, két páros borította a papírformát

Kozák és Kopasz hozta, két páros borította a papírformát

Az egyesekben nem született meglepetés kedden a második kajak-kenu válogatón, Kozák Danuta és Kopasz Bálint ismét verhetetlen volt. Az 1000 méteres páros számokban, kajakban és kenuban azonban bonyolódik a helyzet, hiszen nem ugyanazok nyerték a második válogatót, mint az elsőt.

Nem indult meglepetéssel a második válogató Szolnokon, ugyanis a férfiak király számát, a K1 1000 métert ugyanúgy, mint az első válogatón, ezúttal is Kopasz Bálint nyerte, megelőzve Pauman Dánielt és Ceiner Benjámint, egyértelművé téve, hogy ki indul az Európa Játékokon (és várhatóan a szegedi világbajnokságon is).

„Már a rajtban éreztem, sőt az előfutamban is, hogy kiváló formában vagyok – kezdte Kopasz Bálint. – Most egy olyan taktikát választottam, hogy egy erős rajttal nyitottam, és szerencsére tudtam tartani ezt a tempót végig. Nagyon örülök, hogy 1000 egyesben indulhatok az Európa Játékokon, sőt, Hüttner Csaba szövetségi kapitány azt is mondta, hogy 5000 egyesben is rajthoz állhatok Minszkben.”

Ezzel együtt Kopasz Bálint célja, hogy a válogatón megnyerje az 500 egyest is, de a jövő heti Európa Játékokon ebben a számban nem rendeznek versenyt, helyette indulhat a hosszabb távon is.

Ezt követően azonban jött két 1000 méteres páros olimpiai szám, amelyben nem az első válogató győztese nyert. Előbb a kajakosoknál született egy kisebb meglepetés, hiszen Kammerer Zoltán a szolnokiak fiatal versenyzőjével, Gál Péter Istvánnal ült össze, először múlt szombaton, de ez nem látszódott a mozgásukon, megnyerték a második válogatót a Noé Zsombor, Solti László és a Noé Bálint, Ilyés Róbert kettős előtt. Az első válogatón nyertes Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté duó csak az ötödik lett.

„A múlt héten ültünk össze először, de mi sem gondoltuk, hogy ez lesz belőle. Egy jó pályát akartunk menni, ez sikerült, tudtunk indítani 750-nél, és 850-nél mintha kitisztult volna a kép, annyi erőnk volt. Nagyon boldog vagyok, mert olimpiai számban utoljára négy éve nyertem hazai válogatót” – mondta Kammerer Zoltán.

Ezt követte a férfi kenu párosok 1000 méteres döntője, ahol az első válogatón a Kiss Bence, Dóri Balázs egység győzött, most pedig a rutinos versenyzőkből álló, de frissen összeült Sáfrán Mátyás, Mike Róbert duó nyert Kissék előtt, míg a harmadik a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős lett.

„Mikor összetérdeltünk, akkor az utazónk egyből nagyon jó volt, a régi emlékeket hozta elő bennem, annak ellenére is, hogy azért még billegtünk – kezdte Mike Róbert, aki korábban Tóth Mártonnal, Vasbányai Henrikkel és Korisánszky Dáviddal is tudott már válogatót nyerni párosban. – Össze kell csiszolni a mozgást, de ez nem csoda, hiszen csak egy pályát tudtunk így menni. Hozzá kell tenni, hogy Matyi nyolcórás munka mellett kenuzik, jó lenne, ha a jövőben jobban tudna erre koncentrálni, de kezdetnek ez sem rossz.”

Az, hogy a két 1000 méteres páros számban kik indulnak a jövő heti Európa Játékokon, csak a pénteki csapathirdetésen derül ki, addig Hüttner Csaba szövetségi kapitány még egyeztet az edzőkkel és a versenyzőkkel.

Az viszont biztos, hogy a nőknél 500 kajak egyesben Kozák Danuta állhat oda a rajthoz, hiszen a második válogatót is magabiztosan, végig vezetve nyerte meg, ugyanúgy Csipes Tamara és Medveczky Erika előtt. A negyedik most Gazsó Alida Dóra, az ötödik Kárász Anna, a hatodik pedig Bodonyi Dóra lett. A szám erejét jelzi, hogy a B döntőben két olimpiai bajnok, Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina is ott volt a rajtnál.

„Meglátjuk, hogy mit hoz a hétvége. Egyest is indulhatok az Európa Játékokon, de egyelőre csak azzal foglalkozom, hogy a válogatón jól szerepeljek” – zárta rövidre az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, aki 200 egyesben és 500 párosban is rajthoz áll a második válogatón.

Az sem volt kérdés, hogy Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső indulhat majd 500 kenu párosban Minszkben, a második szolnoki válogatót is simán nyerték.

„Nem koncentrálunk semmi másra, csak erre az egy olimpiai számra. Hogy kaptunk-e már ki itthon mióta így összetérdeltünk? Nem, még egyszer sem” – mondta Devecseriné Takács Kincső.

Szerdán és csütörtökön folytatódik a válogató Szolnokon.