Kezdőlap Események Kunpeszéri Vadásznapon tett látogatást szerkesztőségünk

Kunpeszéri Vadásznapon tett látogatást szerkesztőségünk

A mai napon, ebben a csodálatos, valóban nyári kánikulában látogattam el Kunpeszérre, a Polgármester Úr meghívásának eleget téve.

Kálózi Sándor Polgármester, aki egyben a Vadásztársaság elnöke, megmutatta a falu legjelentőseibb fejlesztéseit, valamint szerettel fogadott a hagyományosan megrendezésre került Vadász Napon.
A helyszín helyet ad a vadászatoknak, reggeliknek, ballagásoknak, ünnepi és családi összejöveteknek, így a kunpeszériek kedvelt pihenőhelye. A harminc tagot számláló vadásztársaság tulajdonában lévő lőtér hivatalosan bejegyzett, így korongozni bárki kijöhet a társaságból. A társaság pályázatokkal tavaly apróvad itató, és nagyvad etető elkészítését tudta megvalósítani. Apró vadas bérvadászat (fácánmadárra) és „vadásztatás” szokott a programok között még szerepelni. A társaság életében a nyár elején megrendezett családi Vadásznapot mindenki nagyon szokta várni, hiszen ez a legnagyobb volumenű rendezvény, ahol a kicsik-nagyok együtt lehetnek, mindenki pihenhet, beszélgethet.

A 200-250 fős rendezvényről Salga Mihály, a kunpeszéri Vadásztársaság természetvédelmi felelőseként nyilatkozott az Alföldi Régió Magazinnak.

Mihály, aki huszonegy éve hivatalosan vadász, -édesapja is vadász volt- feladatkörébe tartozik, hogy -ha a társaság rendezvényeket szervez,- akkor annak ő a felelőse.
A vadászatban a legszebb, hogy a természetben lehet az ember. A rendezvény fontos eleme, hogy családias hangulatban teljen, és minden korosztály megtalálja a számára kedves elfoglaltságot. Az intézőbizottság és a tagok hívták meg a vendégeket, akik közül sokan, a hagyományoknak megfelelően az ország minden pontjáról, és a környező településekről látogattak ide.

A gyermekek örömére van ugrálóvár, arcfestés, lovaskocsikázás, a felnőtteknek pedig sportlövészet, paintballozás lehet a program a beszélgetések mellett-nyilatkozta Salga Mihály.

A gasztronómia szerelmesei is biztosan megtalálták ma a legkiválóbb étkeket és italokat, ugyanis a helyi értéktárba és naphoz illő sajátos különlegességekkel várták az idelátogatókat, mint például reggelire a fokhagymás-tejfölös-sajtos lángos, házi sültkolbásszal, házi sabanyúsággal. Ebédre készült a tavalyihoz hasonlóan hideg tejszínhabos meggyleves, marhapörkölt, 2 féle birkapörkölt, vaddisznópörkölt, 2 féle őzpörkölt, bivajpörkölt burgonyával, saját készítésű savanyúsággal. Uzsonnára rántott csirkemell, csirkecombfilé rántva, halászlé, sülthal, sütemények lettek feltálatva. Aki ezzel nem lakott volna jól, az délután még megízlelhette a szomszéd faluból rendelt retro cipót, valamint a 200 db retro rétest is.
Mivel az idő is kegyes volt a kunpeszéri rendezvényen a mai napon, a szervezők tervei szerint jövőre is megrendezésre kerül majd a Vadásznap.