Kezdőlap Rendőrségi hírek LÁNCFŰRÉSZES SZOMSZÉD

LÁNCFŰRÉSZES SZOMSZÉD

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Az ügy minősítését megváltoztatták.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya 2019. január 19-én őrizetbe vett egy 44 éves férfit.

Az elsődleges adatok szerint az előző napon 15 óra körül szomszédja arcát vágta meg egy működésbe hozott láncfűrésszel a dunavecsei gyanúsított, ezért őt életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt őrizetbe vették. A bíróság később elrendelte letartóztatását. 

A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján az  áldozat súlyos sérült szenvedett, azonban sérülése nem volt életveszélyes. A felderített – és szakértői véleményekkel alátámasztott – tényállás szerint  a 44 éves gyanúsított a bekapcsolt láncfűrésszel csupán rá akart ijeszteni az alvó 49 éves sértettre. Az eszköz fogai azonban belekaptak az ágy oldalába, és azon irányt változtatva sebezték meg az áldozat arcát. Így a vágás egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően, gondatlanság eredményenként keletkezett.

Kétségtelen, hogy a láncfűrész igen veszélyes, akár az élet kioltására is alkalmas eszköz, azonban a tényekre figyelemmel a megyeszékhelyi nyomozók módosították az időközben szabadlábra került férfivel szemben a bűncselekmény minősítését.

A gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség ügyében a megyei vizsgálati osztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.