Kezdőlap Kecskemét LOPOTT KERÉKPÁROKAT ADTAK VISSZA TULAJDONOSUKNAK

LOPOTT KERÉKPÁROKAT ADTAK VISSZA TULAJDONOSUKNAK

Egy hónap alatt több biciklit loptak el Balotaszállásról, a rendőrök megtalálták a tolvajokat.

Balotaszállásról 2019 márciusában három kerékpárt is elloptak.  Az egyik kétkerekűt a vasútállomásról tulajdonította el két személy, majd azzal vonatra szálltak és Kiskunhalasra utaztak.

A városban található közterületi kamerák segítségével beazonosították a kerékpár tolvajokat. Meghallgatásuk során egy másik – szintén helyi – sértett kerékpárjának eltulajdonítását is beismerték.

Néhány nappal később újabb kerékpár lopás történt. Ez esetben egy kerítés mellé támasztott járművet tulajdonított el egy ismeretlen személy, akit rövid időn belül beazonosítottak a rendőrök. A tolvaj elmondta, hogy hosszú útra indult éppen, és nem akart sétálni. Miután Kiskunhalasra ért, elmondása alapján elajándékozta a frissen szerzett kétkerekűt.

Az eljárás során két kerékpárt foglaltak le, amiket Ördögh Géza c. r. törzsőrmester, Balotaszállás egyik körzeti megbízottja vissza is adott tulajdonosuknak.