Kezdőlap Hírek Reggeli Haszon

Reggeli Haszon




 
MEZŐGAZDSÁG
Kritikus állapot a földeken
A szokásoknak megfelelően június utolsó napjaiban kezdődik az őszi vetésű szántóföldi növények aratása, kivéve, ha a forróság a következő hetekben is fennmarad – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A búza termőterülete 950 ezer, a repcéé 300 ezer, az őszi árpáé 200 ezer hektár. A nyugati országrészben kedvezően alakulhat az őszi kalászosok termése, ám a keleti régiókban több növényfajta kritikus állapotban van. Először a csapadékhiány hatott kedvezőtlenül az őszi vetésekre, aztán a késő tavaszi csapadékos időjárás miatt a növényvédelmi munkák késtek.

 
TURIZMUS
Hadjárat a szúnyogok ellen
Újabb kémiai szúnyogirtást rendel el a Balatonnál holnaptól 6400 hektáron az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség. Talán még sosem volt ennyi szúnyoggyérítési akció a tónál június közepéig, mint az idén, de a szúnyoginvázió elkerülése érdekében a szervezet újabb beavatkozásról döntött. Idén az elmúlt évekhez képest 80 százalékkal több pénzt kell összeadnia az érintett 47 önkormányzatnak, hogy meglegyen az az 55-60 millió forint, ami elegendő az évi négy beavatkozásra. A múlt tavasszal egy biológiai és egy kémiai gyérítést tudtak elvégeztetni, de az kevésnek bizonyult.

 
GAZDASÁG
Folytatódhat az adócsökkentés
A munkát és jövedelmet terhelő adók mérséklése mellett az adókedvezmények bővítésével folytatódhat a közterhek enyhítése – idézi Varga Mihály pénzügyminisztert a haszon.hu. Elsősorban a gazdasági növekedést támogató szolgáltatások adója csökkenhet a közeljövőben. A tárcavezető arra számít, hogy az államadósság mértéke 2020 végére a GDP 67 százalékára eshet, és a következő években tovább csökkenhet. Varga a gazdasági növekedést lendületesnek nevezte, és hangsúlyozta, Magyarország az általános európai lassulás ellenére tudott bővülést elérni.

 
MUNKAERŐPIAC
Egyre több nyugdíjas áll munkába
Néhány hónap alatt huszonötezer nyugdíjas tért vissza a munkaerőpiacra, így már százezren dolgoznak közülük – közölte a Pénzügyminisztérium. Az év eleje óta a munkaviszonyban dolgozó nyugdíjasoknak már csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük, a járulékkal nem kell foglalkozniuk. Az új előírás 14 százalékos megtakarítást jelent az érintetteknek. Tavaly bruttó 100 ezer forintból 71 ezret kapott meg a dolgozó nyugdíjas, míg idén 85 ezer forinthoz juthat hozzá. Vagyis 100 ezer forintos bérnél egy év alatt 168 ezerrel több marad nála.

 
KÜLPOLITIKA
A maffiának jó a líra is
Az olasz maffia részben még mindig a régi lírát használja illegális pénzügyi tranzakcióihoz, erről beszélt a pénzügyi nyomozóhatóság elnökhelyettese egy parlamenti meghallgatáson. Giuseppe Arbore szerint, ha egy bankjegy egy szervezeten belül fizetőeszköznek számít, akkor még abban az esetben is alkalmas tranzakciók rendezésére, ha jogi értelemben nincs értéke. Az olasz jegybank évekkel ezelőtt még átváltott összesen 1,2 millió eurónyi lírát, de a hatályos törvények alapján ez már nem lehetséges. Mégsem ez az első alkalom, amikor a maffiáról az a hír terjed, hogy lírát használ.

 
BELFÖLD
Emberre is veszélyes az árhullám
A magyarországi folyókon levonuló árhullám nemcsak iszapot és uszadékfát szállít, a víz felszínén rengeteg műanyagszemetet is látni, melyek egyre kisebb szemű mikroműanyaggá forgácsolódnak. A szegedi egyetem kutatói a Maros üledékeit Lippától Makóig vizsgálták. Kimutatták, hogy a mederből származó egy kilónyi mintában esetenként 40 ezer mikroműanyag-szemcse is található, ami lerakódhat a mederben és az ártereken, ami jelentős környezeti kockázattal járhat. Bekerül ugyanis a talajlakó és a folyók fenekén táplálkozó állatok szervezetébe, majd a tápláléklánc révén akár az emberi szervezetbe is.

 
KÖZLEKEDÉS
Vasúti káosz után kártérítés
Belső vizsgálatot indít és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt feljelentést tesz a MÁV-Start a pénteken kimaradt és több utassal tárolóvágányra húzott vonat ügyében. A 17.38-as monori járat mozdonyvezetője röviddel az indulási idő előtt jelentette, hogy a mozdony műszaki hibája miatt a vonat nem fog tudni közlekedni. Ezek után az utasokat leszállították, majd a szerelvényt kihúzták egy távolabbi tárolóvágányra. Ám kiderült, hogy többen mégis a vonaton maradtak. Akik emiatt nem tudtak elutazni a 2786-os számú monori személyvonattal, azoknak a vasúttársaság kártérítést nyújt.

 
KÜLFÖLD
Az első mise a Notre-Dame-ban
Megtartották a tűzvész utáni első misét a párizsi Notre-Dame-ban, amelynek tetőzetét áprilisban pusztították el a lángok. A Michel Aupetit párizsi érsek által celebrált szertartáson biztonsági okokból csak nagyjából harminc ember lehetett jelen. A székesegyház főhajója továbbra sem biztonságos a megrongálódott boltozat miatt, ezért az istentiszteletre az épület legkeletibb csücskében található Szent Szűz kápolnában került sor, mert az épületnek ezt a részét már stabilizálták. A mise résztvevői így is védősisakot viseltek.

 




 
ÁRFOLYAMOK
Euró 321 ↓
Svájci frank 286 ↓
Dollár 285 ↑
2019. június 16., 20.00 óra
 
PROGRAMAJÁNLÓ
Befektetőkereső show 2019
Tizenöt olyan csapat jutott a június 21-én 14.45-kor kezdődő döntőbe (helyszín: Millenáris Startup Campus, Millenáris D épület, Budapest, Kis Rókus 16-20.), amely a legalkalmasabb arra, hogy egy vagy több befektető több tízmillió forintot invesztáljon a projektjébe. Nehéz a dolguk az ötletgazdáknak, mert csak 3 percük van bemutatni mivel foglalkoznak, miért is fektessenek a cégükbe. Erre a show-ra invitálunk téged, hogy lásd élőben milyen egy befektető-vállalkozó (ötletgazda) találkozása, min múlik a sikeres pénzszerzés. Részletekért kattints ide!!!!