Kezdőlap Kecskemét Blaszák Lilla bronzérmes!

Blaszák Lilla bronzérmes!

Keretbe foglalta a BÁCSVÍZ KVSC két sportolója a 27. Uszonyos- és Búvárúszó Felnőtt Európa-bajnokságot: még az első versenynapon Kocsis Marcell ezüstérmes lett a 4×100 méteres mix uszonyos gyors váltó tagjaként, addig az utolsó napon Blaszák Lilla állhatott a dobogó harmadik fokára a 4×100 méteres női felszíni váltó tagjaként. Ezzel az első és utolsó napon is kecskeméti vonatkozású érmek születtek.

„Nagyon örülök, hogy mindkét sportolónk éremmel térhet vissza az Európa-bajnokságró, hiszen ebben az évben ez a legrangosabb versenyünk, erre készültünk gőzerővel. Persze jó érzés, ha valaki jó időket úszik, megjavítja egyéni legjobb eredményeit, de mégis így válik kézzel foghatóvá az a rengeteg befektetett munka, lemondás, amivel az élsport jár. Főleg akkor figyelemre méltók ezek a sikerek, ha hozzá vesszük azt, hogy Lilu még csak második évét, Marci pedig első évét tölti a felnőtt mezőnyben, azaz a legmagasabb szinten. Bízom benne, hogy még sokszor láthatom őket úgy örülni, ahogy ott, a dobogón örültek és hiszem azt is, hogy ez jó iránymutatás lesz fiataljainknak, akik előtt még nagy versenyek állak.” – értékelte a kecskemétiek teljesítményét Juhos Gergely szakosztályvezető, vezető edző.

A BÁCSVÍZ KVSC uszonyosúszói számára ezzel még nem zárult le a versenyszezon, hiszen Kolonics Milán és Losonczi Flóra a junior válogatottal Sharm El Sheikh (EGY) városába utazik, ahol július 28. – augusztus 4. között rendezik meg a 16. Uszonyos és Búvárúszó Junior Világbajnokságot.

Edzők: Juhos Gergely, Szabó László, Bács Ferenc

A 4. versenynap eredményei:

  1. 4×100 méteres női felszíni váltóúszás: 2:43,00
    Senánszky Petra (Debreceni Búvárklub), Blaszák Lilla (BÁCSVÍZ KVSC), Szűcs Rebeka (Debreceni
    Búvárklub), Varga Krisztina (Kaposvári Adorján SE)
  2. Kocsis Marcell 50 méteres búvárúszás 15,86
  3. Blaszák Lilla 50 méteres búvárúszás 18,08