Kezdőlap Kecskemét „EVEZZ A MÉLYRE” – Kortárs keresztény művészeti gyűjtemény a Kecskeméti Katona József...

„EVEZZ A MÉLYRE” – Kortárs keresztény művészeti gyűjtemény a Kecskeméti Katona József Múzeumból

2019. július 16-án, pénteken 16 órakor nyílik a Kecskeméti Múzeum vendégkiállítása a Tihanyi Bencés Apátságban „Evezz a mélyre” – Kortárs keresztény művészeti gyűjtemény a Kecskeméti Katona József Múzeumból címmel. A megnyitón Barkó Ágoston OSB és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét MJV polgármestere mond köszöntőt. A kiállítást rendezte és megnyitja: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, Móra Ferenc-díjas főmuzeológus, a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti osztályának vezetője.

A gyűjteményalapító kurátor elmondta, hogy „a gyűjtemény elsősorban a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálékra támaszkodik, melynek első kilenc alkalma során összesen 1105 alkotást sikerült kiállítani a mindenkori zsűri után a kecskeméti Cifrapalotában. A majd két évtizede folyó módszeres gyűjtői tevékenység eredményeként a múzeum képzőművészeti gyűjteményén belül létrejött egy, a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető, speciális gyűjteményi egység. A kollekció szerencsére folyamatosan gyarapodik, melynek köszönhetően az idén már túl van a 440. beleltározott tételen. Felajánlások mellett, a Nemzeti Kulturális Alap pályázatai segítségével sikerült további minőségi alkotásokkal kiegészíteni a gyűjteményt. Távlati törekvéseink közé tartozik, hogy ebből az egyre gyarapodó anyagból valamikor a későbbiekben, egy új állandó kiállítás jöhessen létre Kecskemét egyik arra méltó épületében. Addig is alapvető célunk, hogy a gyűjtemény valamennyire „élő” maradhasson, azaz ne temessük el évtizedekre a műtárgyakat a múzeumi raktárakban, hanem legyen lehetősége megtekinteni azt a jelen nagyközönsége számára is.”

A gyűjtemény már számos kiállításon került bemutatásra, így egy-egy válogatást keretében látható volt pl. Egerben (Zsinagóga Galéria); Budapesten (Klebelsberg Kultúrkúria, Vigadó, Erdős Renée Ház); Pécsen (Pécsi Galéria); Kiskunfélegyházán (Szent István templom); Szentesen (Koszta József Múzeum); Zalaegerszegen (Göcseji Múzeum). Tihanyban már a 15. ilyen tárlatra kerül sor, mely látogatottságban akár meg is közelítheti a Kecskeméti Múzeum eddigi legsikeresebb keresztény művészeti vendégkiállítását (Budapest, Szent István Bazilika, 56 ezer néző).

A tihanyi tárlaton látható válogatás keretében a műfajilag igen változatos gyűjteményből (pl. textilművészet, festészet, ötvösség, zománcművészet, szobrászat) 53 alkotó 56 műve kerül bemutatásra: Aknay János; Aranyász Zita; Ardai Ildikó; Balanyi Károly; Bardócz Lajos; Bészabó András; Dárday Nikolett; Dobos Éva; Dréher János; Fazakas-Koszta Tibor; Ganczaugh Miklós; H. Barakonyi Klára; Henn László András; Homoki Anikó; Hús Zoltán; Jászberényi Matild; Károlyi András; Katona Júlia; Kecseti Gabriella; Kiss Márta; Kun Éva; Lencsés Ida; Madarászné Kathy Margit; Makkai Márta; Makrai Zsuzsa; Mátyássy László; Oberfrank Luca; Olajos György; Olescher Tamás; Orient Enikő; Orosz István; Osgyányi Sára; Pájer Emília; Penkala Éva; Pistyúr Imre; Prutkay Péter; Rékasy Levente; Ruczek Zsófi; Rudó Anna; Sejben Lajos; Blaise Simon Balázs; Somodi Ildikó; Stefanovits Péter; Szántó István; Szemadám György; Szemereki Teréz; Tóth Csaba; Tóth Szvetlána; Turi Endre; Vásárhelyi Kata; Vén Zoltán; Zalubel István; Zelenák Katalin.

A kiállítás megtekinthető 2019. augusztus 25-ig, naponta 9.00-tól 18.00-ig (a pénztár zárása: 17.30), vasárnap és ünnepnapokon 11.15-től 18.00-ig (a pénztár zárása: 17.30) a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban (8237 Tihany, I. András tér 1.).