Kezdőlap Események Minden korábbinál többen csatlakoztak a Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtéshez

Minden korábbinál többen csatlakoztak a Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtéshez

Az összegyűlt több mint 60 millió forintból az Ökumenikus Segélyszervezet a nyári táborok mellett a gyerekek egész éves támogatását is segíti 

Június utolsó napján lezárult az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtése. A hatodik éve meghirdetett összefogáshoz a 1353-as adományvonal hívása mellett a TESCO áruházakban vásárolható kuponokkal, valamint online adományozással az egész országból könnyen lehetett csatlakozni. A nagyszabású kampánnyal évről-évre azt kívánja elérni a segélyszervezet, hogy minél több hátrányos helyzetű gyermek felzárkózását tudja segíteni rendszeres fejlesztő és közösségi foglalkozásaival. Az egész éves esélyteremtő munka részeként a gyűjtés kiemelt célja volt a segélyszervezet nyári táborainak támogatása is. A 2019-es összefogás minden korábbinál eredményesebb volt: összesen több mint 60 millió forint gyűlt össze. Az Ökumenikus Segélyszervezet köszönetet mond minden adományozónak, adománygyűjtő partnernek és a gyűjtésbe bekapcsolódó önkénteseknek!

Esély a felzárkózásra – egész éves fejlesztés és nyári élménytáborok
Az Ökumenikus Segélyszervezet egész éves, gyermekekért végzett munkáját a szervezet Kapaszkodó elnevezésű programja fogja össze, melynek keretében, 13 intézményének bevonásával több mint 2000 gyermek számára biztosít rendszeres fejlesztő foglalkozásokat országszerte (Miskolc, Szolnok, Orosháza, Kaposvár, Kastélyosdombó, Szendrő, Olaszliszka, Sátoraljaújhely, Budapest, Boldogkőújfalu, Vizsoly, Sopron, Debrecen). A program olyan gyermekeknek kínál valódi esélyt a felzárkózásra, akik a szegénység, bántalmazás vagy egyéb krízishelyzet miatt jelentős hátrányt szenvednek mindennapjaikban. A gyermekekkel fejlesztőfoglalkozások, élményprogramok keretében foglalkoznak, illetve akiknél szükséges, ott ingyenes egyéni fejlesztésre is lehetőséget kínál a segélyszervezet. Az intézményekben zajló programokon túl az Ökumenikus Segélyszervezet évek óta szervez nyári táborokatbántalmazott, illetve hátrányos helyzetű gyermekek számára. Az Esélytáborok fontos színterei a traumák feldolgozásának, a felhőtlen, gondtalan szabadidő megtapasztalásának, illetve a segélyszervezet itt is nagy hangsúlyt fektet a fejlesztésre, mely az intenzív foglalkozásoknak köszönhetően sokkal hatékonyabb, mint a megszokott környezetben. 2019-ben három tábor kerül megszervezésre Kastélyosdombón. A Somogy megyei faluban a Segélyszervezet saját táborhelyet alakított ki, ahol az ország minden részéről tud majd fogadni rászoruló gyermekcsoportokat. A bentlakásos táborok mellett a Segélyszervezet gyermekekkel foglalkozó országos intézményhálózata napközis táborokban is fogadja nyáron a látókörében élő, hátrányos helyzetű kicsiket. A nyári hónapokban így összesen idén is közel 500 gyermek számára kínál lehetőséget a rendkívüli fejlesztő és élményprogramokra.

Különleges figyelemfelhívó akciók és gyermeknapi programsorozat a legkisebbek örömére
A kampány ideje alatt számos figyelemfelhívó akciót szervezett az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy minél többeket buzdítson az összefogásra. Május 11-én a Budapest Sportfőváros programmal együttműködve a Várkert Bazár előtti útszakaszon 200 spinning kerékpáron döntöttek rekordot a résztvevők a sportolás mellett a 1353-as adományvonalat népszerűsítő rendezvényen. Ugyanezen a hétvégén szintén a rászoruló gyermekekért futotta körbe a Balatont a Segélyszervezet jótékonysági futócsapata, Iain Lindsay brit nagykövet vezetésével. A Gyermekek hónapjaként aposztrofált időszakban egymást érték a rendkívüli gyerekrendezvények a segélyszervezet országos intézményhálózatában, sok-sok önkéntes és meglepetés sztárvendég bekapcsolódásával. Miskolctól, Szendrőn, Szolnokon és Orosházán át Kaposvárig számos helyszínen szerveznek játékos foglalkozást, családi napot illetve kirándulásokat rászoruló gyermekek számára. A rendezvényekre nem csak az intézményekben élő, hanem a segélyszervezet látókörében lévő támogatott családok gyermekei is meghívást kaptak. A legtöbb résztvevőt vonzó programra Csepelen került sor május 24-én, ahol egy 90 fős gyereksereg tölthetett el együtt egy emlékezetes délutánt. A tucatnyi játékos foglalkozást ismert önkéntesek vezették, köztük Wolf Kati, Vastag Csaba, Gyurta Dániel, Rátonyi Kriszta, Mádai Vivien és Iszak Eszter. Vidám gyermeknapi délelőttöt szerveztek az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházában is. Itt hetven gyermek vett részt a munkatársak által szervezett játékos programokon, illetve a helyi Széles Út egyesület motorosai is készültek egy bemutatóval és meglepetéssel. Május 15-én az avasi óvodások számára rendeztek focibajnokságot az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci munkatársai, Dunai Antal olimpiai bajnok labdarugó-legenda részvételével, míg június első hétvégéjén a Hungarocontrol jóvoltából egy csapat gyerek az Aeroparkba látogathatott el.

Köszönet az adományokért!
A Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtéshez idén is a megszokott csatornákon keresztül lehetett csatlakozni. A gyűjtés során több jelentős médium kiemelten is segítette az akciót, így a TV2 csoport, a Sláger FM saját gyűjtőakciókkal, a MediaWorks a felületein való megjelenéssel, míg a Képmás Magazin exkluzív ajándékelőfizetéssel kedveskedett az adományozóknak. 
Eredményesen zárult aTesco és az Ökumenikus Segélyszervezet május 6. és június 2. között meghirdetett áruházi adománygyűjtő akciója. A stratégiai partner áruházlánc üzleteiben a vásárlók 34 millió forintot adományoztak a pénztáraknál és az online kapható 250 forintos kuponok megvásárlásával. Minden korábbinál többen, mintegy 90 ezren tárcsázták a 1353-as adományvonalat az adománygyűjtés időszakában. A Segélyszervezet adományozói körében is meghirdette tavaszi gyűjtését és felhívólevélben fordult támogatóihoz. Nekik és a kampány felhívására onlineadományozóknak, a 1353-as adományvonalat tárcsázóknak valamint a Tesco vásárlóinak köszönhetően összesen több mint 60 millió forint gyűlt össze a nélkülöző és bántalmazott gyermekek támogatását és nyári táboroztatását célul kitűző adománygyűjtő kampány keretében. Az Ökumenikus Segélyszervezet ezúton mond köszönetet minden támogatójának!