Kezdőlap Zenei élet GratefulDead: Aoxomoxoa

GratefulDead: Aoxomoxoa

Az ötvenéves évforduló kapcsán e napokban – nagy érdeklődésre számot tartó extra hanganyagokkal gazdagítva – újra megjelenteti a Warner hanglemezkiadó a legendás amerikai hippi-zenekar korszakos lemezét.

A GratefulDead – vagyis a Hálás Halottak – a hatvanas évek végének és a hetvenes évek elejének egyik meghatározó zenekara volt: olyan kultikus banda, amelynek neve hivatkozáséként még a korszakban született Hair című szupermusical egyik fődalának szövegébe is bekerült.

A GratefulDead 1969-ben adta ki harmadik – a zenekar és a kor poptörténetében egyaránt kulcsfontosságú lemezét. Mégpedig érdekes mód két változatban – habár az akkori kísérletező hangulatú, a virággyermekek szabadságában élő művészi közegben ez sem lehetett annyira furcsa az akkori Amerikában.

Az Aoxomoxoa címre elnevezett lemezt ugyanis kétszer is felvették, és az eredeti 1969-es megjelenést követően: 1971-ben is kiadták – immáron egy másfajta verzióban. Nem mellesleg: sok tekintetben ez lett a zenekar „abszolút elsők” albuma. A legfontosabb technikai újítás az volt, hogy ez lett a GratefulDead eső olyan megjelenése – és egyben az egyik legelső zenei album a világon – melyet már tizenhat sávos stúdiómagnóval vettek fel.

Emellett ez volt az első olyan lemezük, melyet otthonuk: az akkori diákmegmozdulások és a hippi-mozgalom központjának számító San Francisco közelében lévő stúdióban rögzítettek; itt alkalmaztak először akusztikus feldolgozásokat, és itt dolgoztak először meghatározó zenésztársakkal is. De ne menjünk el a borítót díszítő festmény mellett sem: ezt jóval később: 1991-ben minden idők nyolcadik legjobb lemezborítójának választotta a Rollind Stone. A neves zenei szakmagazin amúgy a megjelenés idején az akkori életstílus hű lenyomataként méltatta az Aoxomoxoa-t.

A GratefulDead harmadik stúdióalbuma, az Aoxomoxoa deluxe verziója 2019. júniusában jelent meg. Az 50. évforduló alkalmából készített 2 CD az album két alternatíváját tartalmazza: az egyik az eredeti 1969-es felvétel újrakevert verziója, a másik a végleges 1971-es zenekari anyagból készült. Az újrakiadás 33-as vinyl lemezeken is megjelenik majd – limitált példányszámban lesz kapható.

Ez az első alkalom, hogy a két változat együtt jelenik meg. Ezen kívül tartalmaz a csomag egy bónuszfelvételt, melynek hanganyagát 1969. január 24-én és 26-án, San Franciscóban, az Avalon Ballroombeli tartott koncerten vették fel. Külön érdekesség, hogy ezek a Jeffrey Norman által újonnan átdolgozott dalok azok közé az első koncert felvételek közé tartoztak, amelyeket 16 sávos szalagra rögzítettek.

Komlós József JR