Kezdőlap Hírek Már tervezőasztalon a közös jövő

Már tervezőasztalon a közös jövő

Horvát-magyar egyeztetés zajlott a Megyeházán

A közös célok egy mederbe terelése és megvalósítása érdekében a Megyeházára látogatott DragoHorvat,horvát főkonzul, akit Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke fogadott.

Az alig egy éve hivatalban lévő politikai méltóság most először járt hivatalos úton megyénkben, mely rövid itt tartózkodása ellenére azonnal elnyerte tetszését. Mindkét fél szándéka, hogy a két ország – barátságon és egymás kölcsönös megsegítésén alapuló – közös történelmi múltja után a jövő is formálódjon. Bács-Kiskun megyében ma is kb. 1600 horvát ember él,  számos megyei településünknek van élő és aktív testvérkapcsolata horvát faluval, várossal, Bácsalmáson, Baján, Bátyán, Dusnokon, Hercegszántón és Garán horvát nemzetiségi önkormányzat is működik, s bár nem hosszú, de egy kb. 8 km-es közös határszakaszunk is van. Mindezek okot és lehetőséget adnak arra, hogy a két térség szakemberei egy asztalhoz üljenek, közösen gondolkodjanak és a természeti, gazdasági adottságokat kihasználva együttesen találjanak megoldást hasonló problémáikra. Fontos, hogy a jövőben összefogva aknázzák ki a rendelkezésre álló pályázati lehetőségeket a foglalkoztatás, gazdaságfejlesztés, természetvédelem, turizmus, közlekedésfejlesztés és élelmiszeripar területén.

A határrégióban élő lakosság helyzete – ahogyan mindenütt, így itt is – kedvezőtlenebb az ország más területein élőkhöz képest, magasabb az idősebbek és az alacsonyabb iskolai végzettségűek aránya és kevesebb az elérhető munkahely. A közlekedés és infrastruktúra fejlesztése, a magyar és horvát vállalkozók érzékenyítése, a képzések és képzettségek elfogadásának összehangolása az ő életkörülményeikre is egyértelműen pozitív hatást gyakorolna.

A főkonzul és a megyei alelnök számos témát érintő, jövőbemutató egyeztetése remélhetőleg teret ad a két megye eredményes és gyümölcsöző együttműködésének.

Várkonyi Éva
elnöki kabinet