Kezdőlap Kecskemét Nincs idő művészkedni, ki kell hozni az állatot

Nincs idő művészkedni, ki kell hozni az állatot

Csizmadia Kolos és Apagyi Levente gyakorlatilag tavaly kopogtatott a felnőtt élmezőny kapuján, amikor a duisburgi Világkupán K2 200 méteren aranyérmet nyertek. A még mindig rendkívül fiatal kajakosok most végérvényesen berobbanhatnak a világ élvonalába a szegedi vébén, Csizmadia egyesben, Apagyi pedig Balaska Márkkal párosban. Edzőjükkel, Pál Zoltánnal beszélgettünk a reflektorfényben (még) kevésbé lévő két versenyzőről.

A 23 éves Csizmadia Kolos két éve kajakozik a Fémalk Bomba-AVSE színeiben, míg a 25 esztendős Apagyi Levente negyedik szezonját húzza le Pál Zoltán irányítása alatt.

„A tehetséget mindkettőjükben megláttam már régen – kezdte edzőjük. – Levi érdekes úton került hozzám, ő ugye KSI-nevelés, utána több műhelyt kipróbált, de sehol sem sikerült megragadnia. Amikor engem felkeresett, akkor az volt az első mondata, hogy nagyon szeretné megmutatni, hogy igenis oda tud kerülni a felnőtt válogatottba. Akkor még nem a szegedi vébé volt a cél, de olyan daccal és annyira tudatosan készült, hogy sikerült kijutnia a világbajnokságra is. Ami Kolost illeti, ő két éve van nálam, de előtte rengeteget dolgoztam vele, hiszen a versenyzőimmel az edzőtáborokban sokat ment párost. Ő rendkívül szoros kapcsolatot ápolt nevelőedzőjével, Lengyel Viktorral, aki elvitte őt egészen az U23-as korosztályig. Kolos próbálkozott Csepelen és a Fradiban is, mielőtt hozzám jött volna, én pedig nagy szeretettel fogadtam, hiszen már ismertem, és tudtam, hogy egy rendes, odaadó, szorgalmas és nem mellékesen tehetséges srácot kapok a személyében.”

Pál Zoltán szerint mind a ketten rendkívül alázatosak, ennek is köszönhetik, hogy most készülhetnek a jövő heti világbajnokságra. „Sok versenyző azért szeret okoskodni, hát ők nem ilyenek. Semmi ellenkezés nincs a részükről, a siker érdekében mindent megcsinálnak, amit kérek tőlük, nagyon jó velük együtt dolgozni. A munka most érett be, amikor párosban megnyerték a második válogatót.”

Hüttner Csaba szövetségi kapitány úgy döntött, hogy Csizmadia Kolost egyesben indítja Szegeden, hogy megszerezze az olimpiai kvótát, Apagyi Levente mellé pedig a még mindig csak 22 éves, párosban már kétszeres világbajnok, rutinos Balaska Márk ül be.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy a szövetségi kapitány úgy érzi, hogy Kolos képes a kvóta megszerzésére – folytatta Pál Zoltán. – Egyetértek vele, szerintem is felnőtt a feladathoz. Mindig ott volt a közvetlen élvonal mögött, most pedig megkapja a lehetőséget a bizonyításra. A 200 méter egy brutális daráló, ebbe dobjuk most be Kolost, de képes lesz megoldani. Ami a párost illeti, a második válogató óta hetente két-három alkalommal együtt evez Levi és Márk, és nagyon-nagyon jó érzéseim vannak velük kapcsolatban. Kiválóan megy alattuk a hajó, annak ellenére, hogy két vezérevezés ül benne.”

Csizmadia Kolos és Apagyi Levente is régóta a 200 méterre specializálódott, de nem biztos, hogy ez mindig így lesz. „Kacsintgatunk a hosszabb táv, az 500 felé. Meggyőződésem, hogy mindkettőjüket fel lehetne készíteni egy 500 négyesre, de ehhez fél, vagy egy év is szükséges. Nem kizárt, hogy jövőre átállunk erre a távra, de ez sok mindentől függ még. A 200 egy speciális szám, itt nagyon kell fókuszálni, hiszen egy rossz rajt, egy billenés és máris oda a versenynek, nincs idő kijavítani a hibát. Itt ki kell hozni magukból az állatot, művészkedéssel nem lehet eredményt elérni.”

Pál Zoltán továbbá elmondta, hogy mind a pálya modellezéséhez, mind pedig a semmihez sem hasonlítható szegedi hangulatra való felkészüléshez Fülöp Ákos sportpszichológus segítségét veszik igénybe, főleg Csizmadia Kolos dolgozik vele sokat.

„Mindketten versenyeztek már Szegeden világkupán, de egy vébé azért teljesen más. Talán csak egy olimpián van olyan hangulat, de szerintem egyikőjüket sem fogja ez megbénítani. Kolos tudatosan készül egy sportpszichológussal, Levi pedig egy hallgatag fickó, akit ez nem fog agyonnyomni, ráadásul ott ül majd vele a hajóban Márk, aki a rutinjával és a hozzáállásával sokat tud segíteni. Szívből szurkolok Kolosnak és Levinek is, és nemcsak azért, mert az én versenyzőim, hanem azért, mert mindketten olyan alázatosan dolgoztak, hogy nagyon megérdemlik a jó eredményt. Úgy érzem, kellemes meglepetést szerezhetnek majd a szurkolóknak Szegeden” – zárta Pál Zoltán.