Kezdőlap Állati KRESZ-SZAFARI KECSKEMÉTEN

KRESZ-SZAFARI KECSKEMÉTEN

Idén nyolc osztály indult az izgalmas közlekedési versenyen.

Az Európai Mobilitási Hét keretében, valamint a KRESZ-FESZT iskolakezdési kampány eredményeként – az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság kezdeményezésére – 2019. szeptember 26-án ismét közlekedésbiztonsági versenyt rendezett KRESZ-Szafari néven a kecskeméti Vadasparkban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és támogató partnerei. (Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelemi Főigazgatóság, MABISZ, a bajai vízügyi igazgatóság, DAKK, Cargoport Kft, ABUS Hungária Kft, valamint a Bács-kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi és Munkavédelmi Ellenőrzési Osztálya és a helyszínek helyt adó a Kecskeméti Vadaspark)

A programon debütált új partnerként a Cargoport Kft. A cég egyik kamionjának hátuljára kreatív módon a vezetés közben használt mobiltelefon veszélyeire hívják fel a figyelmet.

A gyermekbalesetek megelőzését és a közlekedési ismeretek játékos formában történő elsajátítását célzó megmérettetésen nyolc negyedikes általános iskolai osztály közel 200 tanulója kapott meghívást. A versenyfeladatok között – a résztvevők életkori sajátosságainak figyelembevételével – szerepelt a gyalogosok és kerékpárosok észlelhetőségével, a biztonsági öv, illetve a gyermekbiztonsági rendszerek használatával összefüggő, továbbá a közúti jelzőtáblák ismeretén alapuló feladat.

A nyolc, közlekedésbiztonsággal összefüggő állomás változatos feladatainak megoldása közben a gyerekek megismerkedhettek egyes állatok különleges tulajdonságaival, és kerékpáros ügyességi pályán is bizonyíthatták tudásukat.

A játékos, izgalmas, aktív részvételt igénylő megmérettetés legjobbjai az alábbi csapatok voltak:

Bem József Általános Iskola 4. osztály (Kiskőrös)

Zrínyi Ilona Általános Iskola egyik 4. osztályos csapata (Kecskemét)

Soltszentimre Általános Iskola 4. osztály (Soltszentimre)

A programról minden gyerek értékes ajándékokkal térhetett haza.

Bóbis Attila r. alezredes, megyei közlekedésrendészeti osztályvezető a helyszínen megjelenteknek tájékoztatást adott az EDWARD napról is.