Kezdőlap Események Diákcsemege Japánból – Kecskemét, 2019. november 9., 16.00

Diákcsemege Japánból – Kecskemét, 2019. november 9., 16.00

MUNAKATA Shikō (1903- 1975), a világhírű japán fametsző művész emlékmúzeuma Aomoriban, Kecskemét japán testvérvárosában található. A még életében legmagasabb művészeti elismerésben részesült Mester tiszteletére szülővárosa az elmúlt évben immár harmincegyedik alkalommal hirdette meg azt a pályázatot, amelyre végülis 3.676 alkotás érkezett. E hatalmas mennyiségű műből a zsűri valamivel több mint 400 darabot tartott alkalmasnak arra, hogy reprezentálják az alap- és középfokú, valamint a speciális képző oktatási intézmények tehetséges hallgatóinak javát. 

(Mint emlékezetes, ez év tavaszán a Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola japán partnereinek aktuális küldeményeit bemutatták; amelyet őexcellenciája Sato Kuni nagykövet asszony nyitott meg.)  

Most a Hírös Agóra kebelébe tartozó Kecskeméti Ifjúsági Otthon Diák Galériájában tárják közszemlére a japán ifjúsági fametszők   seregletének legkiemelkedőbb és díjazott munkáiból készített válogatást a helyi szervezők.  A közel száz darab, nagy méretű, változatos, a mai  egyetemes diák-világot és életérzést megörökítő fekete-fehér metszetek  közül 43  alkotás   még a megelőző pályázaton a  legjobb és arany minősítést nyertek közül való. A 2018. évi legkiemelkedőbb művek közül szintén csaknem félszáz eredeti, javarészt 10-13 éves diákok által készített alkotást küldött el hazánkba a versenybizottság. Az „Aomori tehetségei. Diákcsemege Japánból” című kiállítást 2019. november 9-én, szombaton 16 órakor nyitja meg Szappanos István festőművész, főiskolai tanár. A kiállítás szervezését az immár negyedszázados múltra visszatekintő Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör és a Neumann János Egyetem Pedagógiai Karán belül működő Magyar Gyermekkultúra Módszertani Központ vállalta magára. A megnyitó délutánon meglepetés-programmal a három évvel ezelőtt megalakult Sugoi Kecskemét Anime/Manga Klub fiataljai készülnek.

A kiállítás nyitó s a kísérő program nyilvános; megtekintése és a részvétel ingyenes.   

A Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör és NJE-PK Magyar Gyermekkultúra Módszertani

Központ,

mint szervezők tisztelettel meghívják Önt, családját és barátaikat az
„AOMORI TEHETSÉGEI – DIÁKCSEMEGE JAPÁNBÓL.”

Válogatás a japán testvérváros jubileumi pályázatának friss anyagából című kiállítás megnyitójára,

amely 2019. november 9., szombat 16:00-tól

a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon Diákgalériában kerül sorra (Kecskemét, Kossuth tér 4.).

Köszöntőt mond: DR. KRISTON-VÍZI JÓZSEF, a KABK elnöke
A kiállítást megnyitja: SZAPPANOS ISTVÁN festőművész, főiskolai tanár
Közreműködik: a Sugoi Kecskemét Anime/Manga Klub. Vezető: GÁL KLAUDIA.

Ajándék programjuk: "Japán fiatalok magyar szemmel".

A kiállítás díjtalanul megtekinthető: november 30-ig hétköznapokon 9-18 óráig, hétvégéken az

intézmény nyitvatartási idejében.

Kapcsolat: [email protected] ; https://www.facebook.com/kecskemet.aomori/