Kezdőlap Régió POLICE COFFEE KISKUNMAJSÁN

POLICE COFFEE KISKUNMAJSÁN

A kiskunhalasi rendőrök a felső tagozatos diákokhoz látogattak el, akik érdeklődve hallgatták a különböző előadásokat, és örömmel – interaktív módon – vettek részt a problémakörök feldolgozásában.

A kiskunmajsai Arany János Általános Iskola volt 2019. november 11-én a Bács-Kiskun megyei Police Coffee következő állomása. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vezetője – dr. Vaslóczki Ferenc rendőr alezredes – és munkatársai a felső tagozatos diákokkal beszélgettek el különböző bűnmegelőzési témákról.

A fórum lehetőséget nyújtott arra, hogy a fiatalokat jelenleg leginkább érintő, aktuális problémákat vitassák meg, miközben a szakemberek hangsúlyozták a megelőzés szerepét, fontosságát.

A kiskamaszok néhány fős csoportokat alkotva, közösen „együtt gondolkodva” beszélgettek a kábítószer kérdéseiről. Szóba került a függőség kialakulása, az ezzel kapcsolatos egészségügyi segítség kérésének lehetősége, illetve a legfontosabb: a „hogyan mondjunk nemet” kérdéskör is.

A gyerekek betekintést nyerhettek a büntetőjog problematikájába is. Szó esett a bűnözésről, az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről, illetve arról, hogy aki sértetté vált, hogyan és milyen módon kérhet segítséget. Az előadók kiemelték a segélyhívó telefonszámok szerepét, illetve azt, hogy egy bűncselekmény áldozata elsősorban ne a közösségi oldalakon kérjen segítséget, hanem a rendőrséghez forduljon panaszával.

Az alábbi, speciális telefonszámok célzott és jogszerű használatával lehet segítséget kérni:

  • Európai Egységes Segélyhívószám: 112
  • Telefontanú: 06/80-555-111