Kezdőlap Események „ÚTON-ÚTFÉLEN” BÁBVERSENY

„ÚTON-ÚTFÉLEN” BÁBVERSENY

A Bács-Kiskun megyei döntőt idén is Kalocsán rendezték.

Immár hatodik alkalommal rendezte meg a Kalocsai Rendőrkapitányság az „Úton-Útfélen” elnevezésű közlekedésbiztonsági bábversenyt, amely egyben a megyei vetélkedő is volt. A gyerekek saját készítésű bábokkal olyan – kitalált vagy saját élményen alapuló – történeteket játszottak el, amelyek a közlekedés témájához szorosan kapcsolódnak.

A verseny célja a gyermekbalesetek megelőzése. A felkészülések alatt az óvodások és a kisiskolások játékos formában ismerkedhettek meg a közlekedés szabályaival, melyek elsajátítása már kisgyerekkorban kiemelkedően fontos.  A színpadon megelevenedett történetek végül a nézőknek – kicsiknek és nagyoknak egyaránt – is fontos szabályokat közvetítettek.

A vetélkedőre idén is két korcsoport jelentkezhetett: óvodások, illetve az általános iskolák alsó tagozatos diákjai. Előbbi kategóriában a Miskei Óvoda lett az első helyezett, az iskolások közül pedig a keceli SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola győzedelmeskedett. A két győztes utazhat Budapestre november 28-án, ahol műsorukkal az országos megmérettetésen vehetnek részt.