Kezdőlap Események Hazatért a ’48-as zászlórúd

Hazatért a ’48-as zászlórúd

A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület szervezésében valósult meg a VI. Honismereti Civil Regionális Találkozóra, melynek témája közösségalakítás – újszerű honismeret volt.

November 30-án, a Kiskundorozsmai Tájházban, a házigazda, Deli Albin, a Dorozsmai Hagyományőrző és Kulturális Egyesület vezetője köszöntötte a résztvevőket. A szakmai program mellett egy adomány
átadására is sor került. A kiskunhalasi Gál Mihály nyugállományú ezredes gyűjteményében volt jó ideje a dorozsmai Sántha Tamás ’48-as nemzetőr, zászlótartó hadi ereklyéje. A Dorozsmáról Halasra költözött Sántha család évekig rejtegette az 1848/49-ben a harcmezőkön használt zászlórudat. Ezt a tárgyat adományozta Gál Mihály a tájháznak. Az adományozás ötletgazdája, Végső István, a Honismereti Szövetség országos titkára, a Pásztortűz Egyesült elnöke ünnepélyes keretek között adta át a közgyűjteménynek a tekintélyes méretű, 3,70 méter hosszú nemzetőr zászlórudat. Röviden elmesélte a szenttamási harcteret is megjárt 1848-as tárgy és a család eddig ismert történetét. Deli Albin tájház vezető ígérete szerint az egyik legmegbecsültebb tárgyuk lesz ez a Dorozsmán (is) egyedülálló relikvia.