Kezdőlap Szerzők Írta ARM Szerkesztő

ARM Szerkesztő

11998 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Bach: Hegedűszonáták és partiták – Hadelich

Johann Sebastian Bach összes szólóhegedűre írt szonátáját és partitáját hallgathatjuk meg Augustin Hadelich vadonatúj megjelenésén. Igazi meglepetéslemez Augustin Hadelich...

BEFEJEZŐDÖTT A DUSNOKI KETTŐS HALÁLOS BALESET VIZSGÁLATA

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát, és az iratokat átadták az ügyészségnek. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság...

ORGAZDÁK ÉS BETÖRŐK RENDŐRKÉZEN

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói egy hat főből álló bűnbandát lepleztek le. A gyanú szerint hárman betöréseket követtek el, hárman pedig...

Hiánypótló szerzemény került fel a zenei megosztókra!

A külföldi sikereket elért The Unbending Trees énekese nemrég szólóban jelentkezett. Hajós Kristóf Bitterfly című szerzeménnyel debütált, igazi chill...

Csütörtöktől újabb 100 ezer bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozót oltanak soron kívül

Eddig több mint 100 ezer pedagógus kapta meg az oltást és kedden újabb 100 ezer a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kapott...

Újabb innovációs projektben vesz részt a Neumann János Egyetem!

A NÁDOR Rendszerház Kft. (Konzorciumvezető), a CONTROLSOFT Kft. (konzorciumi tag) és a Neumann János Egyetem (konzorciumi tag) konzorcium keretében támogatási kérelmet nyújtott...

EMBERCSEMPÉSZEK AZ M5-ÖS AUTÓPÁLYÁN

Két magyar férfit fogtak el a Bács-Kiskun megyei rendőrök. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály...

Sajtóközlemény

A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy a belügyminiszter 1/2021 (IV.6.) BM határozata értelmében 2021. április 7-től (keddtől-szombatig...

HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

A rendőrök 8 határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában. A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. április...

HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

A rendőrök 29 határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában. A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021.április 6-án...