Kiemelt

Kezdőlap Kiemelt Oldal 131

Új helyszínen a csütörtöki Kecskeméti Tanyai Termék Piac a veszélyhelyzet ideje alatt

A koronavírus járvány elleni védekezés érdekében hozott kormányrendelet miatt csütörtökönként a kecskeméti Városháza előtt megrendezésre kerülő Kecskeméti Tanyai Termék Piac 2020. november...

Neumann János Egyetem Nyílt nap

2022. január 19-én rendezi soron következő nyílt napját a Neumann János Egyetem. Az esemény keretén belül Intézményünk mindhárom...

Vihar – Sok kárt okozott a nyugati országrészben pusztító csütörtök esti vihar

Az ország nyugati részét csütörtök késő este elérő vihar miatt nyolcvankilenc épületben keletkezett kár, az esetek nagy többségében a szél megbontotta a háztetőt vagy...

Katasztrófavédelem: 2015 a megelőzés éve volt

Budapest, 2016. január 20., szerda (MTI) - A megelőzés éve volt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) számára 2015, nem következett be nagyobb természeti vagy...

LEZÁRTÁK: HATÁRSÉRTŐ VOLT A CSOMAGTARTÓBAN IS

Az embercsempészéssel gyanúsítható egyiptomi és jemeni állampolgárok letartóztatásban várják ügyük lezárását.

Sok tapssal, s még több nevetéssel fogadta a közönség az Egy csók és más...

Kedden megtartotta az Egy csók és más semmi premierjét a Kecskeméti Nemzeti Színház.A közönség nagy szeretettel fogadta a darabot, a hőség ellenére...

MÁRKÁS RUHÁK– csak a Rusoban Kecskeméten

A Ruso Fashion ősszel is márkás ruházattal várja kedves vásárlóit. A prémium minőségű használt ruha kínálata Kecskemét belvárosában két helyen érhető el....

A KECSKEMÉT-AOMORI MAGYAR-JAPÁN BARÁTI KÖR

A KECSKEMÉT-AOMORI MAGYAR-JAPÁN BARÁTI KÖR tisztelettel meghívja a „KÉZENFOGVA A HÍDON.  Magyar szerzők alkotásai a 80 éves Minamizuka Shingo köszöntésére” címmel megjelentetett...

HIRTH Asztalosüzem

Dulicsek Autósiskola – Minőség és megbízhatóság a vezetésben

A 2012-ben alapított családi vállalkozásnál, a Dulicsek Autóiskolánál az idő előre haladásával folyamatosan bővült a csapat, ahol az új, magasan képzett kollegák...