Történelem

Kezdőlap Történelem

Kiskőrösön mond ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök március 15-én

Petőfi szülővárosa négynapos programsorozattal ünnepli a költő születésének 200. és a 48-as forradalom és szabadságharc 175. évfordulóját. 

TESTVÉRMEGYEI KÖRKÉP A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS ÉVÉBEN

A trianoni békeszerződés száz évvel ezelőtt megpecsételte hazánk sorsát. Azonban népünk bebizonyította, hogy a nemzeti együvé tartozás érzése megmaradt a magyar emberekben,...

550 éves Fehértóról a Nádasnál

A kunfehértói tóparton szép időben gyülekeztek azok, akiket érdekel a település, a fürdő az egykori puszta története. 550 éves Fehértó, 93 éves...

Tavasszal is jó úticél az Algyői Halászcsárda

Az Algyői Halászcsárda jó híre Kecskemétre is sokakhoz eljutott már. A neves vendéglátóhely története több évtizedre tekint vissza. Barta László több mint...

Húsvéti hagyományokról a Tekóban

Csukmis, húsvétkedd, pattogatott kukorica és sok más néprajzi érdekesség is előkerült Végső István történész előadásában, aki főként a halasi hagyományokról beszélt a...

A dualizmus kora az Instagramra költözött

Lezárult az Estöri Kreatív Történelmi verseny idei évada, de a diákok által készített történelmi személyek Instagram oldalai még aktívan működnek. A három...

700 év nyomában

Szeptember közepén gyűltek össze Kerekegyházán a 700 éves Kerekegyházára és a 110 éves római katolikus templomra emlékezni vágyók a Katona József Művelődési...

Idén ismét a Kurultaj éve van

Idén ismét a Kurultaj éve van A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány idén isfontosnak tartja, hogy a cselekvő nemzet évében a magyar és a...

Zsigray 120

A Pásztortűz Egyesület április 21-én csendes megemlékezést szervezett a 120 éve született Zsigray Julianna (1903-1987) írónő sírjánál a régi református temetőben.

30 éve szabadon

30 éve szabadon címmel nyílt meg a Terror Háza Múzeum vándorkiállítása Kecskeméten. A Deák téren felállított tablók és a Trabant a  kommunizmus...