Kezdőlap Régió Kiváló civil szervezetek segítik Tass fejlődését

Kiváló civil szervezetek segítik Tass fejlődését

Az elmúlt esztendő során pályázati forrásból újítottuk fel az iskolánk teljes épületét, az alaptól a padlásig. Többek között sor került a külső hőszigetelés korszerűsítésére, a nyílászárók cseréjére, valamint a fűtési rendszer teljes átalakítására. Ezen kívül egy TIOP-os pályázaton nyertünk 7 db digitális táblát és modern számítógépparkot, melyek az oktatás korszerűsítését segítik elő – nyilatkozta Németh Gábor polgármester. Ehhez a projekthez, illetve a korábban befejezett csapadékvíz – elvezető rendszer kiépítéséhez csak hitel felvétellel tudtuk előteremteni az önerőt, ezért még évekig jelentős visszafizetési kötelezettséggel rendelkezünk.

Nagyobb volumenű fejlesztésekbe nem tudunk így kezdeni, de több kisebb nagyságrendű pályázatunk is sikeresnek bizonyult, köztük a településen népszerűségnek örvendő könyvtárunk bútorzat felújításához kapcsolódó anyagunk is. Szintén nyertünk az élelmiszer segélyre, valamint a gyermekek nyári étkeztetésére készített beadványunkkal.
Tass szerencsés abból a szempontból, hogy itt növekszik a gyermeklétszám, így az óvodánk teljes kapacitással működik. Ebből adódóan szeretnénk bővíteni az intézményt, a forrásaink felhasználásánál prioritást élvez ez a feladat.
Úgy tűnik, hogy lehetőségünk adódik az energia racionalizálás területén belül olyan pályázatot benyújtani, ami a tetőre szerelhető napelemes rendszer kiépítésére vonatkozik, így több épületünk villamos – energia használatát tudnánk jelentős mértékben csökkenteni ezzel a módszerrel.
A településen kiváló civil szervezetek működnek, az ő segítségükkel rendezzük meg évente a legfontosabb helyi programokat – falunapot, mikulás és karácsonyi ünnepséget-, amelyekre idén is szeretettel várjuk a lakosságot.