Kezdőlap Régió

Új, eddigi legnagyobb alapterületű Coop szuper üzletét adta át az Univer Coop Zrt. Kecskeméten
Kecskemét, 2013. június 27. – Az Univer Coop Zrt. megnyitotta több mint 100 millió forintos beruházással, két kereskedelmi egységének egybenyitásával és teljes körű felújításával megvalósult üzletét. A társaság új, eddigi legnagyobb alapterületű COOP szuper kategóriájú egysége színvonalában bármely hazánkban található szupermarkettel méltán versenyre kelhet.
Az idén, fennállásának 65. évfordulóját ünneplő, 100 százalékban magyar tulajdonban lévő Univer cégcsoporthoz tartozó Univer Coop Zrt. mindig is nagy hangsúlyt fektetett kereskedelmi egységeinek folyamatos modernizációjára. Ennek keretében jelentős beruházásokkal, a XXI. század vásárlói elvárásainak megfelelő üzleteket alakítanak ki. A társaság tavaly közel 10 milliárdos nettó árbevétele mellett több mint 215 millió Ft-ot fordított fejlesztésekre. Idén több mint 100 millió forintos beruházással Kecskemét Széchenyiváros lakóövezetében található üzletét újította fel teljes körűen.
„A külsőségek mellett természetesen elsődleges, hogy vevőink számára igazi vásárlási élményt nyújtsunk. Ehhez mindenképpen szükség van arra a magas szintű, barátságos, segítőkész kiszolgálásra, melyet dolgozóinktól elvárunk. Igyekeztünk a bolt kínálatát is bővíteni, többek között olyan termékkörökkel, melyek speciális vásárlói igényeket elégítenek ki. Regionális beszállítónk az Alföld Pro-COOP Zrt., de mindig is igyekeztünk tudatosan támogatni azokat a helyi és környékbeli vállalkozókat, akik saját erőből állítanak elő magyar termékeket. A hazai termelők portékái még inkább előtérbe kerültek azáltal, hogy egy külön kínáló szigeten kaptak helyet”- mondta el Tóth Géza, az Univer Coop Zrt. vezérigazgatója az ünnepélyes sajtónyilvános megnyitón.
A cél tehát megfelelni a folyamatosan változó vásárlói elvárásoknak, hiszen ez az egyetlen módja a vevők megtartásának. A társaság az idei évben egy Európai Unió által finanszírozott pályázatnak köszönhetően átfogó dolgozói továbbképzéseket is tart, melyek remélhetőleg még inkább hozzájárulnak majd a magas szintű kiszolgálási színvonal megtartásához.
Szarka Balázs, az Univer Szövetkezeti Zrt. vezérigazgatója örömét fejezte ki, hogy a boltátadás kapcsolódik a cégcsoport 65 éves jubileumához. „Nehéz körülmények között, évről évre történő fejlesztésekkel építettük az Univer családi házát. Szövetkezetből indultunk és jutottunk el a mai részvénytársasági formába. A siker véleményem szerint abban rejlik, hogy a megszerzett vagyon mellett érzelmi kötődésre és a munkatársak megbecsülésére is szükség van, melynek helyes arányát úgy érzem mindig megtaláltuk” – mondta a vezérigazgató. Az utóbbi 5 év válságban telt, ennek ellenére előremeneküléssel és sikeres fejlesztések végrehajtásával őrizte meg helyét a piacon az Univer cégcsoport. „A megszerzett vagyon helyes és hatékony felhasználása további eredményt hoz, ez a fejlődés záloga. Erre kiváló példa, hogy ipari termelésünk sikere adja élelmiszerkereskedelmünk anyagi hátterét” – hangsúlyozta Szarka Balázs.
A cégcsoport jövőképéről a vezérigazgató elmondta, hogy természetesen vannak további fejlődési terveik, melyek megvalósítása során keresik partnereikkel a közös érdekeket. Ehhez elengedhetetlen, hogy a célokat meg is osszák egymással. „Személy szerint nem tudom máshogy elképzelni a gazdaság jövőjét, minthogy integráljuk a mezőgazdaságot a kereskedelembe, fel kell kínálni számára a kereskedelmi hálózatot. Ehhez szükséges, hogy a kormány támogassa azokat, akik mindezt felvállalják” – emelte ki. Zárszóként Szarka Balázs elmondta, hogy 1300 munkavállalónak adnak biztos megélhetést, amely nagy felelősség. Az utóbbi évek kormányintézkedései miatt bekövetkezett körülbelül 2 milliárd forintos forgalomkiesést kompenzálni tudták a tavalyi évben az Univer Coop-hoz került 8 új kereskedelmi egységgel. „Békés érdekegyeztetést kívánok a COOP rendszeren belül és kívül, hiszen mára az üzletlánc a kistelepülések elsőszámú élelmiszerellátója, ha azonban a rendszer nem működik jól, drasztikusan elszegényednek, és ellátás nélkül maradnak.
„A mai boltátadás eltér a megszokottól, hiszen az eddigi felújítások racionális alapokon történtek, az alkalmazott technikai megoldások és a ráfordított költségek voltak az elsődleges szempontok. A most átadott üzlet modernizációja során azonban a valódi vásárlási élmény megvalósítására törekedett az Univer Coop Zrt. Az üzletláncra mindig is jellemző magyarság tudat nemcsak a bolt megjelenésében és kínálatában jelenik meg, hanem abban is, hogy Kecskeméten pont az Aradi vértanúk terén elhelyezkedő üzlet esetében valósította meg az Univer ezt a beruházást, amely igazán nagy kihívás volt” – hangsúlyozta Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke. „Kecskemét a magyar gazdaság gyöngyszeme és a COOP egyik fellegvára, amely folyamatosan erősödik, és örülök, hogy ehhez az Univer is hozzájárul működésével, fejlődésével” – tette hozzá Csepeli Lajos.

Üzletbővítés:
Tavaly a COOP üzletlánc mintegy 70 bolt átvételéről írt alá megállapodást a Profi illetve Match hálózattal, melyek közül 6 db – 3 budapesti és 3 kecskeméti – került az Univer csoport tulajdonába. Ennek köszönhetően 2013 februárjában a Széchenyivárosi Univer Coop szupermarket és a tőszomszédságában található egykori Profi bolt egybenyitása valósult meg, melynek során a bolt bruttó alapterülete közel 2400 m2-re, a nettó eladótér pedig csaknem 1200 m2-re növekedett, mellyel ez a cégcsoport legnagyobb üzlete. A valamikori Profi bolt 6 alkalmazottját az Univer jogfolytonos munkaviszonnyal foglalkoztatta tovább, ezzel megőrizve a munkahelyeket. Ennek köszönhetően 27 főre emelkedett az üzlet dolgozóinak létszáma.

Berendezés, felszereltség:
Az első szembetűnő változás, hogy az üzleten megjelentek a COOP üzletlánc boltmegújítási programjának megfelelő arculati elemek. A világítás korszerűsítését led lámpákkal oldották meg, valamint a hűtő regálok az eddigi teljesen nyitott megoldás helyett nyitható ajtókat kaptak. A cég a mélyhűtő berendezéseket korszerű, energiatakarékosabb fali állványokra cserélte. Egyedi kialakítású borsziget is helyet kapott a csemegepulttal szemben, melyhez a vásárlók további informáltságát segítendő érintőképernyős információs kioszk került integrálásra. Mindezek mellett önkiszolgáló kenyérszeletelő, fotóelőhívó automata, olvasósarok, és egyedi falikút várja a vásárlókat, illetve szükség esetén egy újraélesztő készülék is megtalálható a szupermarketben. A padlófelületek exkluzív sötétbarna kopásálló borítást kaptak, míg a bútorzat uralkodó színe az elegáns mélyszürke. Látványos elem az a négy felülvilágító ablak, melyeknek köszönhetően az eladótér sokkal világosabb, így melegebb hangulatot áraszt.

További információ:
Lőkös Krisztián │ értékesítési igazgató
Univer Coop Zrt.
6000 Kecskemét, Kiskőrösi út 5-9.
T: +36 (76) 500 – 708
F: +36 (76) 481 – 023
E-mail: [email protected]

Háttéranyag – Univer Coop Zrt.:

A kecskeméti székhelyű, 100%-ban magyar tulajdonban lévő Univer Coop Zrt. az Univer cégcsoport tagja, azon belül a kereskedelmi egységeket tömöríti, melyek a COOP üzletlánc tagjaiként működnek. A társaság feladata a holdingon belül a kis- és nagykereskedelem, beleértve az áru- és anyagbeszerzést, készletezést, áruforgalmat, illetve a bolthálózat üzemeltetését. Tavalyi nettó árbevétele közel 10 milliárd Ft volt és több mint 215 millió forintot fordított fejlesztésekre 2012-ben. Dolgozói létszáma a tavalyi évi 487 főről idén 511-re emelkedett. Az Univer Coop Zrt. 38 kiskereskedelmi egységet (17 szuper és 21 ABC), 3 C+C áruházat, illetve 2 sütőipari szaküzletet üzemeltet. A boltok jelentős része Kecskeméten és vonzáskörzetében található, azonban működnek üzletek Bács-Kiskun megye déli részén, Budapesten, Dunántúlon és a Tiszántúlon is. Ezeket az élelmiszerre szakosodott ABC-ket, illetve szupermarketeket sok, évtizedek óta visszajáró törzsvásárló látogatja nap mint nap. A részvénytársaság üzleti filozófiája egyszerű: kiszolgálni a vevőt mindazzal, amire a napi bevásárláskor szüksége van. Az Univer cégcsoport érdekeltségébe tartozik továbbá az Univer Product Zrt., mely Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalata. Termékei a következő négy termékcsoportba sorolhatók: nedves ételízesítők (majonéz, mustár, ketchup, salátaöntetek és asztali szószok), magyaros ételízesítők (Piros Arany, Erős Pista, Gulyáskrém, hagymakrémek), bébiételek, és gasztronómiai termékek. Az Univer a majonéz, mustár és magyaros ételízesítők kategóriában piacvezető. A cég gyártja a közkedvelt és igazi magyar különlegességnek számító Piros Arany, Erős Pista és Édes Anna termékeket is. Az Univer közvetlen célja a magyar termékek, ezáltal a magyar munkaerő elismertségének és tekintélyének növelése. Így tevékenységével mindent megtesz a magyar gazdaság fellendítése, és új munkahelyek teremtésének érdekében. További információk a www.univer.hu-n, valamint a 06-40-200-761-es helyi tarifával hívható infovonalon.