AZ UTOLSÓ TÖLTÉNYIG
– Vándorkiállítás –
„Az utolsó töltényig” című vándorkiállításunk a második világháború befejezésnek 70. évfordulójára rendezett kiállítás, mely a muzeológia eszközeivel állít méltó emléket a hősöknek s az áldozatoknak, a magyar katonáknak s a polgári áldozatoknak.
A kiállítás középpontjában az 1. honvéd lovas- illetve (1944. október 2-től) huszárhadosztály lengyelországi, Duna-Tisza közi, végül pedig 1945 telén a Vértesben vívott harca áll. A magyar csapatok a Vértes-hegységben elkeseredett küzdelem árán próbálták feltartóztatni a sokszoros túlerőben lévő oroszokat. A hadműveleteket a méteres hó és a dermesztő hideg is nehezítette. A hevenyészett lövészárkokban, bunkerekben rekedt embertömeg hónapokig, az utolsó emberig és töltényig kitartott.
A háború szinte minden családból követelt áldozatokat. A javarészt asszonyokból, gyermekekből, idősekből álló polgári lakosságnak a megszálló csapatok atrocitásait is el kellett szenvednie. A nők megbecstelenítését, a gyermekek test-lelki sérüléseit, a málenkij robotot, a kitelepítéseket az ott élő utódok máig sem tudják feledni.
Kiállítási helyszínek és időpontok:
- május 16. – szeptember 30.: Faluház, Felcsút
- október 15.- 2016. március 15.: Kuny Domokos Múzeum, Tata
A forgatókönyv írói és a kiállítás rendezői:
- VÉGH Katalin, történész-néprajzkutató muzeológus, jogász
SZEBENYI István, HKE elnök
Információk: [email protected]