Kezdőlap Régió

Sajtóközlemény                                                                                 Kecskemét, 2015. május 18.

 

FUTÓLÉPÉSEKKEL AZ EGÉSZSÉG FELÉ

 

Felkészülni, vigyázz, kész, rajt! A Tegyünk Együtt a Gyermekekért egészséges életmódra ösztönző program keretében „Futólépésekkel az egészség felé” címmel sportversenyt hirdetett a Danone Kft. A májusban megrendezett futóversenyen a TEGY programban részt vevő hat kecskeméti általános iskola 5. osztályosai és szüleik, tanáraik indultak.

 

A „Futólépésekkel az egészség felé” elnevezésű futóversenyre május 7-én került sor a Lánchíd utcai Általános Iskolában a Kecskeméti Diáksport Egyesület együttműködésével. A versenyen országosan közel 400, Kecskeméten közel 100 kisdiák, szülő és pedagógus indult, s hatfős csapatokat alkotva futották le egyenként a kiírt, 800 méteres távot.

 

A sportpályán egypercenként indultak a csapatok. A versenybírák külön mérték a csapatok első és hatodik helyen beérkező versenyzőjét, majd ezt rögzítették a jegyzőkönyvbe, így egy csapat eredménye a két idő összege lett. Az összesített pontverseny alapján született meg a végeredmény, városonként az egy-egy nyertes osztály.

 

A kecskeméti futóverseny nyertes osztályai:

 

  1. helyezett: Móra Ferenc Általános Iskola 5.a osztálya (Futó nyulak csapatának összesített eredménye 6:26)

Nyereményük: 15.000 forintos sportszercsomag

 

  1. helyezett: Móra Ferenc Általános Iskola 5.b osztálya (Fürge nyuszik csapatának összesített eredménye 6:32)

Nyereményük: 10.000 forintos sportszercsomag

 

  1. helyezett: Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 5.i osztálya (Zöld alma csapatának összesített eredménye 6:51)

Nyereményük: 5.000 forintos sportszercsomag

 

A kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás mellett a testmozgás is alapvető szerepet tölt be a gyermekek és felnőttek életében. Mivel hazánkban minden negyedik 7-14 éves korú gyermek túlsúlyos vagy elhízott, s szabadidejüket legtöbbször a televízió és a számítógép előtt töltik, nem igazán élvezik a mozgás és a sport nyújtotta előnyöket-örömöket.

 

 

A „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” egészséges életmódra ösztönző program keretében a 2014/2015-ös tanév második félévében közel 1.400 győri, kecskeméti, miskolci, székesfehérvári, budapesti 11-12 éves gyermek ismerkedett meg az egészséges táplálkozás fő elemeivel, megtudhatták, hogy mire kell odafigyelniük a kiegyensúlyozott étkezés kapcsán, és azt is, hogy mennyire fontos a rendszeres testmozgás.

 

 

További információ:

Egresi Andrea:

E-mail: [email protected]

Tel.: 06-30-9925-750