Kezdőlap Régió V. Kecskeméti Nagy Sportágválasztót és II. Hangszerválasztó

V. Kecskeméti Nagy Sportágválasztót és II. Hangszerválasztó

V. Kecskeméti Nagy Sportágválasztót és II. Hangszerválasztó

 

Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége 2015. június 5-6-án megrendezi Kecskemét történetének legtöbb szervezetét mozgósító, legsokszínűbb civil rendezvényét az V. Kecskeméti Nagy Sportágválasztót és II. Hangszerválasztót. A szombati napon kibővül a program a Városi Civil Kerekasztal segítségével a Civil Nappal. A kecskeméti önkormányzat kiemelten támogatja, és szakmailag fontosnak tartja az eseményt.
A rendezvény helyszíne a Benkó Zoltán Szabadidő Központ strand felöli része, ahová mindkét nap ingyenesen lehet kilátogatni. Belépés a strand felöli bejárónál lesz elsősorban, de be lehet jönni a Tó Hotel felöl is. Előzetesen mintegy 40 sportág, és a sportágakhoz tartozó egyesület mutatkozik be. A II. Hangszerválasztó keretében mintegy 30 hangszerrel ismerkedhetnek meg a fiatalok.
A tavalyi évhez hasonlóan ismét versenyt hirdetet meg a szövetség a legtöbb diákot mozgósító oktatási intézmények között. Előzetes jelentkezések alapján már legalább 2.500 diák vesz részt az eseményen.
A sportágválasztó szombati napján streetball, strandfoci és strandröplabda bajnokságok kerülnek megrendezésre. Szombaton 10 órai kezdettel képviselők-újságírók-sportvezetők-színészek strandfoci kupa.
Az iskolák számára a szervezett program június 5-én (péntek) 9 – 17 óra között lesz. A diákok egész nap szabadon sportolhatnak és zenélhetnek.
Az ünnepélyes megnyitó június 5-én (pénteken) 11 órakor lesz, majd ezután kerül sor, várhatóan több száz gyerek részvételével a Nagy Testnevelésóra megtartására, amely a tavalyi évben is hatalmas sikernek örvendett.
Június 6-án kiegészül a Sportág- és Hangszerválasztó a Civil nappal. Összesen mintegy 90 civil szervezet vesz részt rajta. Sokszínű kavalkádban fellép sok kecskeméti kulturális csoport és művész, bemutatkoznak ifjúsági, szociális, egészségügyi, hagyományőrző, nyugdíjas szervezetek. A Civil Nap megnyitója június 6-án (szombaton) 11,00 órakor lesz.

Ujhidy Tibor
főszervező