A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Forrás Kiadója és a Németh László Társaság együttműködéséből jött létre a Németh László Emlékkonferencia a Kápolna Galériában.
Nagy érdeklődés övezte az eseményt, melyre március 8-án, kedden került sor. Az ország több pontjáról érkeztek irodalomtörténészek, hogy előadást tartsanak a magyar esszéíró munkásságáról és életéről. Beszédet mondott az előadások előtt Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere. Öt előadásra került sor, mely még a Katona József Emlékévet is érintette. Fried István irodalomtörténész, aki a Szegedi Egyetemről érkezett, tartotta első prezentációját Németh László Katona Józsefről címmel. Szilágyi Zsolt történész, aki a Debreceni Egyetemről jött, Németh László Kecskemétjét mutatta be a „Kert- Magyarország” valósága a két világháború között. Komoly témával érkezett Bartha Ákos történész, aki a MTA BTK Történtettudományi Intézetéről érkezett a Bal vagy jobb? A Németh-i minőségszocializmus és Bajcsy-Zsilinszky Endre nemzeti radikalizmusa a politikatudomány nyelvén című előadását tartotta meg. Monostori Imre tatabányai irodalomtörténész Németh László Szekfű Gyula-bírálatai 1945 utáni korszakot ölelte fel.
Végül Füzi László helyi irodalomtörténész tartotta meg prezentációját, a Németh László- kutatás helyzetéről. A város méltó emlékkonferenciát rendezett az író születésének 115. évfordulója alkalmából.