Az Alföldi Régió Magazin és partnerei biztosították a Wojtyla-Ház ebédjét a mai napon
A Bakos és Társai Bt ismét a társadalmi felelősségvállalás útján!
A Csík Zenekar lépett fel április 21-én, csütörtökön a kecskeméti Wojtyla Barátságközpontban, ahol a rászorulók ismét egy finom ebédet fogyaszthattak el, helyi cégek felajánlásának köszönhetően.
A családias hangulatú koncertet nagy érdeklődés, és még nagyobb siker övezte a ház vendégei részéről.
Az Alföldi Régió Magazin és csapata is segédkezett az ebédosztásban. A mai ebédet a Bakos és Társa Bt. ajánlotta fel a ház szegényeinek, de kivette részét a jótékonykodásból még az Ani-Corn Kft., valamint a Károly Engel: Bora Kft. is.
Jelen volt Pintér Csilla és Pintér Márk is, a keceli Pintér Művek képviseletében. Részt vett és rövid beszédet mondott még Nagypál Sándor, Kecskemét egyik korábbi alpolgármestere is. Szavaiból megtudhattuk, hogy a Wojtyla Házban komoly fejlesztések fognak történni a jövő évben, ugyanis napkollektorokat fognak szerelni az épület tetejére.