Kezdőlap Események Ápolási Konferencia a Hírös Agórában

Ápolási Konferencia a Hírös Agórában

Tizenötödik alkalommal került megrendezésre az Ápolók nemzetközi napja alkalmából az Ápolási Konferencia, melynek idén a Hírös Agóra Kulturális és Művelődési Központ színházterme adott otthont május 27-én, pénteken.
 
A tudományos ülésen szakmai elismeréseket osztottak ki a kórház különböző területén dolgozók között. Köszöntő beszédet mondott Dr. Mészáros János helyettes államtitkár, Dr. Balogh Zoltán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, Dr. Horváth Zsolt orvosigazgató, Dr. Szokodi Csaba Mölnlycke Health Care Kft ügyvezető igazgatója valamint Papp Szekeres Anita Ápolási igazgató is. Az esemény célja, hogy megünnepeljék az ápolókat, valamint az programok keretén belül lehetőség adódik szakmai tapasztalatcserékre és továbbképzésekre. A konferencián a plenáris és két szekcióülésen húsz előadás hangzott számos témakörben.
 
Az előadások során a résztvevők bepillantást nyerhettek a betegellátó osztályok és részlegek mindennapjaiba, terítékre kerültek a szakdolgozói munka szakmai kihívásai valamint a szakképzés és a gyakorlati képzés jelentőségei, és tapasztalatainak továbbadása is.