Kezdőlap Események Fergeteges díjátadó a Katona József Színházban

Fergeteges díjátadó a Katona József Színházban

Három játszóhelyen 16 premier, 8 nagyszínházi- és 8 kisszínházi bemutató. Ez összesen 397 előadást jelent – ilyen számokkal büszkélkedhetett az idei évadban a Kecskeméti Katona József Színház, derült ki az Együtt a Művészetekért Díjátadó Gála során.
 
Kecskeméten már hét éves hagyománya van, hogy színházunk legjobb produkcióit, színészeit és háttérmunkásait kitüntetik egy gálaest keretében – így történt ez a hétvégén is, június 4-én, szombaton, amikor a Katona József Színházban egy fergeteges előadás keretében jutalmazták meg a 2015/2016-os évad legjobbjait.
 
Mint az eddigi években, most is közönségszavazás volt az interneten, s ebben idén egy új, a legjobb táncművésznek járó díj is kiosztásra került, melyet Domán Dalma érdemelt ki.
 
A műsor közben, melynek házigazdái Orth Péter és Decsi Edit voltak, kihirdetésre kerültek a kategóriák győztesei. A legjobb nagyszínházi előadás az Isten Pénze lett, a kisszínházi kategória díját pedig az Acélmagnóliák nyerte, mely előadásról korábban már írtunk magazinunkban – a cikk az alábbi linken található:
 
https://alfoldiregiomagazin.hu/2016/04/egy-szindarab-a-noi-lelekrol-az-acelmagnoliak/
 
A legjobb színész díját Kocsis Pál, a legjobb színésznőét pedig Sára Bernadette zsebelhette be. A legjobb női epizodista díjat Csapó Virág, ugyanezen kitüntetés férfi kategóriáját pedig Nagy Viktor vitte el. A város kedvence idén Csombor Teréz lett, akivel az Alföldi Régió Magazin nemrégiben interjút készített, melyet hamarosan olvashatnak honlapunkon és Facebook oldalainkon.
 
A legjobb díszlettervező díjat Cziegler Balázs, a legjobb a jelmeztervező díjat pedig Berzsenyi Krisztián nyerte meg. Az előadás végén Cseke Péter színházigazgató adta át a Latabár Kálmán-díjat, amelyet idén März Fruzsina érdemelt ki.
 
A gálán a díjak átadását az idei év legjobb előadásainak részleteivel színesítették – így hallhattuk például a Tied a világ!, az Isten Pénze, és a Borban él az élet betétdalait, valamint a Hamlet című előadás emlékezetes jelenetét, melyben Ophelia megőrülésének lehettünk tanúi.
 
Ezen alkalmakon a kecskeméti cégeknek lehetősége nyílik adományozni a színháznak, mely adományokból a kitüntetettek díját fedezik.