Kezdőlap Rendőrségi hírek Egy este – öt bűncselekmény

Egy este – öt bűncselekmény

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Őrizetbe vették a gyanúsítottat a kiskőrösi nyomozók.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított lopás bűntett kísérlet, lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Zsolt 23 éves kalocsai lakos ellen.

A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. július 22. 21 óra 30 perc és 2016. július 23. 6 óra 30 perc között Kiskőrösön négy ház udvarára mászott be. Két helyszínről többek között két kerékpárt lopott el a gyanúsított, amiket később a környező utcákon megtaláltak a rendőrök. A harmadik ház esetében a nyitott ablakon ment be a férfi és onnan egy pénztárcát akart ellopni, de a sértett megzavarta, így elfutott. A negyedik ház udvarán egy kerékpárt, egy fűrészt, kéziszerszámokat, füstölt és fagyasztott húsokat, valamint takarókat készített össze, de a sértett itt is megzavarta, így innen is elfutott. A férfi továbbá az éjszaka az egyik helyi vendéglőbe akart betörni, ezért az egyik ablak vasrácsát próbálta kifeszíteni, melynek következtében a rács elhajlott.

A rendőrök az adatgyűjtés során beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, akit 2016. július 25-én 16 óra 30 perckor elfogtak. A gyanúsított kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését, ezt követően őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatását.