Kezdőlap Egészség Ősszel újabb képzéseket indít a betegbiztonság javítására az OBDK

Ősszel újabb képzéseket indít a betegbiztonság javítására az OBDK

Az egészségügyi szolgáltatók hatékony működése és a betegbiztonság javítása érdekében ősszel újabb képzéseket indít az egészségügyben, a szociális ágazatban és a gyermekvédelem területén dolgozóknak, valamint a felsőoktatási intézmények hallgatóinak az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK).

Az OBDK az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a szeptember közepén induló képzések résztvevői megismerhetik az intézményi ellenőrzések kialakításának célját és lehetőségeit, továbbá gyakorlati támogatást kapnak a klinikai audit megtervezéséhez, lebonyolításához és értékeléséhez is.
Emellett a korábbi évekhez hasonlóan szeptemberben indulnak jogvédelmi képviselői képzések is, amelyekre többek között orvosok, ápolók, védőnők, gyógyszerészek, jogászok, szociális munkások, szociálpolitikusok, pedagógusok, hittantanárok jelentkezhetnek.
A hatékony és panaszmentes egészségügyi szolgáltatások megvalósulása érdekében „Perelkerülés lehetősége az egészségügyi ellátásban” címmel is szakmai továbbképzés indul az év végén. Ezen a kurzuson kiemelt hangsúlyt kapnak a polgári jogi, büntetőjogi, egészségügyi jogi ismeretek, valamint a mediáció mint az alternatív vitarendezés leghatékonyabb eszköze.
Továbbá az OBDK és a felsőoktatási intézmények együttműködése révén a 2016/2017-es őszi tanévben is indulnak jogvédelemről szóló előadássorozatok, amelyeken a leendő szakemberek gyakorlatorientált előadásokat hallgathatnak a betegek, ellátottak, gyermekek jogvédelmének és a panaszmentes szolgáltatások igénybevételének fontosságáról – tette hozzá közleményében az OBDK.
Az egyes képzésekről részletes információk találhatók az OBDK, valamint az Orvosok Folyamatos Továbbképzése (OFTEX) honlapján.

bkdi \ bám \ kvb

MTI 2016. augusztus 11., csütörtök