Kezdőlap Zenei élet Kies – fiatal kecskeméti zenekar a hazai rock új ígérete

Kies – fiatal kecskeméti zenekar a hazai rock új ígérete

A közelmúltban jelent meg a Kecskemét környékén élő, és egykor városunkban tanuló, vagy dolgozó zenészekből összeállt Kies bemutatkozó albuma: a Kaland az élet – hozzá a címadó dalhoz készült videóval; melyeket hatalmas hangulatú koncert keretében mutattak be az A38- on.

A Kiss Milán – ének, gitár; Kovács Gergely – dob; Szűcs Ádám – basszusgitár, vokál; és Kaldenekker Ferenc – gitár felállású Kies zenekar 2015 márciusában alakult több jelenleg is aktív, valamint időközben földbe állt zenekar (Stubborn, The Carrion Crow, Mad Dolls, Black Sound) tagjaiból. A kecskeméti kötődésű zenekar ekkor a fejébe vette, hogy szívükhöz közel álló minőségi rockzenével áll neki meghódítani a hazai rock-klubokat. A bázisuk persze továbbra is itt van, hiszen Kerekegyházán próbálnak – mivel a zenekar fele oda valósi; a másik fele pedig katonatelepi és ballószögi – így aztán ezer szállal kötődnek Kecskeméthez.

A zenekar az elmúlt időszakban rengeteg mindent letett az asztalra: augusztusban egy remek zombis videó által hallgathattunk bele a Kaland az élet első single-jébe, a „Nem a világ végébe”, közben fesztiválfellépéseik mellett a Barba Negrában az Enter Shikari előtt nyitották az estét augusztus 24-én, és azonnal indultak is, hogy leforgassák most bemutatott klipjüket.

Tavaly ősszel a Kettőnégy Gumizsiráf díjátadóján “Az év ifjú titánja” kategória jelöltjeként álltak a színpadon, második helyen végeztek a Talentométer pop-rock szekciójában és amellett, hogy Szelid című dalukat a Petőfi Rádió is játszási listájára tűzte, három videoklipet is megjelentettek. A 2015-ös őszi/téli klubszezonban stílszerűen már a Fish!-t kísérték el elő- zenekarként. Ennek folyományaként a most megjelenő lemez egyik különlegessége az is, hogy az Add ki magadból című dalban a Fish! frontembere: Senior Hal, vagyis Kovács Krisztián működik közre.

A Kies zenekar tehát féktelen lendülettel veszi be a magyar rockzene színterét, hiszen alig egy éve léteznek, de sorra gyűjtik a szakmai elismeréseket, járják az országot koncertezve, emellett pedig egyre gyártják a klipeket is. Ezúttal a lemez megjelenése alkalmából a címadó dalra, a Kaland az életre készítettek egy hangulatos roadmovie-t. A közös nyaralás során rögzített videó tökéletesen mutatja be a vagány srácok filozófiáját: “A klip pont úgy készült, mint amiről részben a szám is szól. Kitaláltuk, hogy menjünk le Horvátországba zenekar- építős kirándulásra két napra, és akkor forgassunk is. Nem volt fix, hogy pontosan hova megyünk, hogy hol alszunk majd, vagy mit is csinálunk, csak elindultunk. A végére pedig tényleg igazán szép kalandokban lett részünk.” – mesélték a srácok a kétnapos forgatásról.

 A klip itt érhető el:

Komlós József JR