Kezdőlap Események 1956 – Film készült a forradalom hódmezővásárhelyi eseményeiről

1956 – Film készült a forradalom hódmezővásárhelyi eseményeiről

Amikor megszűnik a félelem címmel film készült az 1956-os forradalom és szabadságharc hódmezővásárhelyi eseményeiről, az alkotást pénteken este a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban mutatják be.

Rókus Ákos, a filmet gondozó hódmezővásárhelyi városi televízió vezetője az MTI-nek elmondta, a 85 perces alkotás három részből tevődik össze. A film első része az 1956-os forradalom helyi és országos eseményeit mutatja be egy vásárhelyi szereplő sorsán keresztül. A második fejezet a forradalom egyetlen hódmezővásárhelyi mártírja, Gácsi László tragikus sorsát tárja a nézők elé, a film záró része pedig a megtorlások időszakáról és a forradalmi szerepvállalás miatt kettétört emberi sorsokról szól.
Az alkotás készítői a forgatás során 12 egykori szemtanút szólaltattak meg, de a televízió 30 éves archívumának köszönhetően olyan, a forradalom meghatározó vásárhelyi szereplőivel készült beszélgetések is belekerültek a filmbe, akik ma már nem élnek. Így hallható majd Kertész Dezső, a katonai tanács, illetve Gyáni Imre, a nemzeti bizottság elnökének visszaemlékezése is – közölte a rendező.
A filmben szerepel negyedórányi archív felvétel és nagyon sok korabeli fotó és dokumentum az Emlékpont, a városi levéltár, illetve a Németh László Városi Könyvtár helytörténeti gyűjteményéből.

bkzg \ ksb \ btz

MTI 2016. november 3., csütörtök