Kezdőlap Események Évtizedes hagyományok a káposztasavanyításban

Évtizedes hagyományok a káposztasavanyításban

 A kecskeméti piac a 70-es években épült fel, azóta is a város egyik legtöbbet látogatott helye. Az árusok mindig friss kínálattal állnak a vásárlók részére, mindenkinek megvan a saját fogyasztói köre. Vannak családok, akik már évtizedekkel ezelőtt is a piacozással foglalkoztak, majd ezt a gyermekeiknek adták át. Kocsisné Kis Ildikó szerkesztőségünknek elmesélte a piacozás élményeit, tapasztalatait és a kezdeteket is.

A szüleim 1968-ban kezdték el a savanyított káposzta készítését és árulását, akkoriban a nyersanyagot is saját maguk termelték. Az első évben tölgyfahordóban készítették, a taposás után pedig hónapokig érlelték. A legnehezebb folyamat a gyalulás volt, hiszen ez borzasztóan megterhelő volt, de az elkövetkezendő években beszereztek egy villanymotoros gyalut, amellyel sokkal könnyebben tudtak dolgozni.

1968-ban még a piac nem volt felépülve, így a kinti piacon árultak a szüleim, télen ott olyan hideg volt, hogy a káposzta leve teljesen megfagyott és úgy kellett kikapirgálni a káposztát a tölgyfahordóból.
Amikor a 70-es években felépült a piac, akkor ugyan ezen a helyen árultak, ahol mi most, tehát a hely és az elkészítési mód is öröklődött. A bátyám közvetlenül mellettem árul, a szüleink nekünk adtak át mindent. Mindig közvetlenül segítjük egymást, oda-vissza.

Az elkészítési folyamaton nem változtattunk, ugyanúgy készítjük a savanyított káposztát, mint ahogyan azt a szüleim: legyaluljuk, megsózzuk, két emberünk megtapossa – az egyik a férjem -, a fűszerekkel még ízletesebbé tesszük, illetve a hagyományos módon pakoljuk, ami azt jelenti, hogy egy sor aprót és egy sor hasábot teszünk egymásra. Ezután pár hónapig érleljük, nagyon kevesen csinálják így mert a sózás miatt, sok levet enged a káposzta, amit ki kell önteni. A termékeket semmilyen vegyszerrel nem kezeljük.

A férjemmel együtt készítjük a savanyúságot, illetve a bátyám és az én gyermekeim is rengeteget segítenek, főleg a nyári időszakban, ilyenkor ők is beszállnak a munkába, uborkát darabolnak, paprikát fúrnak, káposztát mosnak.

A szüleim még csak savanyított káposztát árultak, de mi már több mint 20 féle termékkel tudunk szolgálni, többek között mindenféle paprikával, dinnyével, savanyított fokhagymával, csípőssel nem csípőssel egyaránt.

Aminek az elkészítéshez kellene cukor, azt mi szacharinnal készítjük, így kedvezve egy kicsit a cukorbetegeknek és a diétázóknak, próbálunk minden igénynek megfelelni.

Még anyukám kuncsaftköréből is hozzánk járnak vásárolni, de már unokájukat is hozzák, hogy megmutassák nekik, honnan lehet igazi, hagyományos káposztát venni.
Itt nőttem fel a piacon, anyukámmal minden reggel kijöttem, innen indultam az iskolába. A piac az egy teljesen más világ, itt csak jó emberekkel lehet találkozni.
Kocsisné Kis Ildikó
Czirkos Andrea