Kezdőlap Régió Előzetesben az embercsempészek

Előzetesben az embercsempészek

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Nem csak két embercsempészt fogták el, hanem 22 illegális migránst is feltartóztatták a Bács-Kiskun megyei rendőrök.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 44 éves és egy 22 éves szerb állampolgárral szemben.

 

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2016. december 17-én 18 órakor az 55-ös számú főút 43-as kilométerénél igazoltattak egy szerb rendszámú személygépkocsit és a benne utazó szerb férfiakat. Az egyenruhások 18 óra 30 perckor az ellenőrzés közelében feltartóztattak 22 – magukat afgán állampolgárnak valló – férfit, akik nem rendelkeztek az Európai Unió területére való belépésre vagy tartózkodásra feljogosító érvényes úti okmányokkal. Az intézkedés során kiderült, hogy a szerb férfiak az ország mélységébe akarták szállítani az afgán állampolgárokat.

 

A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a migránsokat átkísérték az ideiglenes biztonsági határzáron.

 

A nyomozók őrizetbe vették a szerb gyanúsítottakat és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a Kiskunhalasi Járásbíróság 2016. december 20-án elrendelt.