Kezdőlap Régió Keressük Mihály Attilát!

Keressük Mihály Attilát!

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
A lakosság segítségét kérik a kecskeméti rendőrök.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság a 03010/14111/2016. általános számon körözési eljárást folytat Mihály Attila 47 éves kecskeméti lakos eltűnése ügyében.

A férfi 2016. december 15-én Kecskemétről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

Az eltűnt körülbelül 172 centiméter magas, hozzávetőleg 100 kilogramm testsúlyú, barna rövid hajú, barna szemű. Jellemző rá, hogy a jobb lábára sántít.

Eltűnése napján fekete pufi dzsekit viselt, aminek a belső bélése feltűnő narancssárga színű, illetve zöldes barna bakancsot, fekete farmert, és zöld pólót viselt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.