Hazánkat Dobrovitz József képviseli február 24-26. között a FEI Fogathajtó Fedeles Világkupa göteborgi döntőjében. A svédországi fináléba a magyar hajtó a 4. helyen jutott be, 21 ponttal. Dobrovitz József már készül a hétvégi döntőre, s a hamarosan induló szabadtéri versenyszezonra is. Habár ifj. Dobrovitz József éppen lemaradt 7. helyezésével a döntőbe kerülésről, mégis ott lesz Göteborgban, ahol technikailag fogja segíteni édesapját.
A FEI Fedeles Fogathajtó Világkupa döntőjébe – a szabályok szerint – a 8 válogató forduló után legjobban teljesítő 6 versenyző jutott be, azaz Dobrovtiz József, az ausztrál Boyd Exell, a holland Ijsbrand Chardon és Koos de Ronde, a svájci Jerome Voutaz és a német Georg von Stein. Az már bizonyos, hogy lesz lócsere Dobrovitz József fogatában, a jobb hátsó lovat cseréli a világklasszis magyar hajtó, de az sem kizárt, hogy elől sem a korábbi versenyeken befogott lovai szerepelnek majd. A fogat lovai a verseny előtti szerdán, a hajtó pénteken utazott Svédországba, ahol péntek este lesz lehetőségük a helyszínen gyakorolni a fogattal. – Göteborgban a fiam is ott lesz, technikailag segíti majd a versenyzésemet, illetve megnézi és elemezzük a többi hajtó hibáját – mondta el hírportálunknak Dobrovitz József.
A Dobrovitzok a szabadtéri versenyszezonra is készülnek már, az alapozás elkezdődött, április elején kezdenek el a díjhajtó négyszögben gyakorolni, s a májusi fábiánsebestyéni világkupa-fordulón láthatja őket először a közönség. Mint megtudtuk, idén sem lesznek minden magyarországi versenyen láthatók. A négyesfogathajtó Európa-bajnokságon mindenképp indulnak, itt az első tízbe kerülés a cél, illetve, hogy jövőre ismét indulhassanak a FEI Fedeles Fogathajtó Világkupán. Az azonban még kérdéses, hogy ifj. Dobrovitz József elkezdi-e a felkészülést a kettesfogathajtó világbajnokságra, ez még sok minden függvénye. Fábiánsebestyénben a négyesfogathajtó mezőnyben indul , hiszen a dél-alföldi verseny CAIO minősítésű, így két kategóriában nem lehet versenyezni. -Aztán ha úgy látjuk, hogy időnkből és erőnkből telik, akkor lehet, hogy a mélykúti nemzetközi fogathajtó versenyen elindul a fiam kettesfogathajtásban. Az biztos, hogy négyesfogathajtásban ott nem indulunk – hangsúlyozta Dobrovitz József.