Kezdőlap Rendőrségi hírek A temetőben fogták el a tettest

A temetőben fogták el a tettest

A kiskunfélegyházi gyanúsított a sírok közé rejtette el a 73 éves asszonytól ellopott elektromos kerékpárt.

Ismeretlen tettes 2017. március 14-én 18 óra és 2017. március 15-én 7 óra 30 perc között ellopott egy lezárt elektromos kerékpárt a kiskunfélegyházi Nádasdy utcai temető mellékhelyiségből.

A helyi rendőrök rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. Sz. Csabát 2017. március 17-én 11 óra 50 perckor a temetőben fogták el, amikor magával akarta vinni az ellopott járművet, amit korábban a sírok közé rejtett el.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 43 éves helyi lakost, aki elismerte tettét. A nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A 73 éves sértettnek visszaadták a közel 150.000 forint értékű járművet.