Kezdőlap Közlekedés Bács-Kiskun megyében tizenegy közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök

Bács-Kiskun megyében tizenegy közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Gk

Egy 26 éves újteleki lakos közlekedett személygépkocsival 2017. július 15-én éjfél körül az 5217-es számú úton Soltszentimre felől Csengőd-Kullér irányába. Az út 16.500-as  méterszelvényénél eddig tisztázatlan okból letért az útról és fának  ütközött. A sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja, amit a helyszínen alkalmazott légalkoholmérő készülék pozitív értéke is alátámasztott. A baleset következtében a férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Gk2

A Bács-Kiskun megyei rendőrök a balesetek megelőzése érdekében rendszeresen tartanak fokozott ellenőrzéseket az ittas állapotban és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt álló járművezetők kiszűrése,  az általuk elkövetett szabályszegések, bűncselekmények felfedése, illetve visszaszorítása érdekében.

Az ittasan vagy bódult állapotban történő vezetés mindenkit érintő súlyos döntés.  Az alkoholfogyasztás hátrányosan hat a vezetési képességre, ezért az a járművezető, aki ittasan ül a volán mögé, saját és mások életét is veszélyezteti! A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy ittas állapotban ne vezessenek gépjárművet! Ne feledjék: mindenkit hazavárnak!

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.)