Kezdőlap Régió Szakértő: a kulturális lehetőségektől is függ a települések népességmegtartó ereje

Szakértő: a kulturális lehetőségektől is függ a települések népességmegtartó ereje


    Budapest, 2018. január 25., csütörtök (MTI) – Nemcsak a gazdaságtól és a munkalehetőségektől, hanem a kulturális lehetőségektől is függ a települések népességmegtartó ereje – mondta el Juhász Erika, Nemzeti Művelődési Intézet igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Az elmúlt évek kulturális kutatásaira alapozó, január elsejétől hatályos új kulturális törvénynek is fontos része a közösségszervezés kérdése – tette hozzá.
A jogszabály számos kulturális feladatot listáz, amelyekre a települési intézményrendszereknek reagálni kell. Ezek a feladatok szakembereket igényelnek, akik hozzá tudnak járulni a települések életminőségének javításához – magyarázta.
Éppen azért országszerte tíz felsőoktatási intézményben indul alap- és mesterszakon közösségszervező képzés – mondta az igazgató.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán tartott konferenciát a közművelődés, az oktatás és a munkaerőpiac témakörében, ahol napjaink legfontosabb kihívásai között említették a vidéki értelmiség megtartásának kérdését.

MTI 2018. január 25., csütörtök