Kezdőlap Rendőrségi hírek BÁCS-KISKUN MEGYEI BALESETI ÖSSZESÍTŐ

BÁCS-KISKUN MEGYEI BALESETI ÖSSZESÍTŐ

Az elmúlt 24 óra közlekedésrendészeti eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 4 súlyos és 1 könnyű személyi sérüléssel járó, valamint 13 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Az 52-es számú főúton közlekedett Kecskemét felől Solt irányába 2018. október 30-án 17 óra 25 perckor egy 39 éves kiskőrösi férfi egy Opel Vivaro típusú tehergépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban nem győződött meg arról, hogy a manővert be tudja úgy fejezni, hogy a szembe jövő forgalmat ne zavarja. Az Opel ezért nekiütközött a szemből érkező Renault Kangoo típusú tehergépkocsinak. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a Renault sofőrje súlyos sérülést szenvedett, az Opel 63 éves férfi utasa pedig könnyen sérült.

A KRESZ rendelkezései szerint előzni abban az esetben szabad, ha

– az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy – figyelemmel az előzni kívánó és a megelőzendő jármű sebessége közötti különbségre – az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja;

– az előzni kívánó jármű előzését más jármű nem kezdte meg;

– az előzni kívánó jármű előtt ugyanabban a forgalmi sávban haladó másik jármű előzési szándékot nem jelzett;

– az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani;

– a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni.