Kezdőlap Kecskemét Budapest Kulcsár Edinától is tanulhatnak a vállalkozók a Bálnában

Kulcsár Edinától is tanulhatnak a vállalkozók a Bálnában

Kezdetét veszi a Fiatal Vállalkozók Hete – Karrier&Üzleti Show budapesti programja. November 20-án szerdán a „Vállalkozz az Életre!” napon mások mellett Kulcsár Edina, a világ második legszebbjének választott üzletasszony is részt vesz. Az influenszer ügynökséget vezető híresség Szabó András Csutival, Kajdi Csabával és Tomán Szabinával áll színpadra.

November 18. és 22. között rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a a Fiatal Vállalkozók Hetét. Az ingyenes budapesti program a Bálnában, november 20-án szerdán, 15 órától 21 óráig indul a „Vállalkozz az Életre!” nappal. Színpadra lép Kedves Ferenc üzletember, Langár Tamás, a Frei Café társtulajdonosa, de bemutatkozik a cukorkából milliárdossá lett Felföldi József is. A Sharing economy-ban rejlő lehetőségekre és a start-up világ kulissza titkaira is fény derül a Rendi.hu, az Oszkar.hu, és a Foxpost által, sőt a „Magyarok az űrből” szekcióban Farkas Bertalan űrhajós történetei és az űrben rejlő végtelen üzleti lehetőségek is feltárásra kerülnek. A vállalkozó influencerek közül pedig Kulcsár Edina, Szabó András Csuti, Kajdi Csaba és Tomán Szabina segítenek, hogyan robbanhat be egy fiatal az Instán.

„Igazán érdekes és jó hangulatú beszélgetést szeretnénk összehozni a fiatalok számára, amiből remélhetőleg sokat tanulnak majd. Ami biztos, hogy a nehézségekről muszáj beszélni, hiszen senkinek nem egyszerű egy vállalkozást beindítani és ehhez óriási kitartás is szükséges” – kezdte Kulcsár Edina, aki 2014-ben második lett a Miss World szépségversenyen, ezután pedig színes karriert futott be a mádiában műsorvezetőként, és saját influenszer ügynökséget is vezet.

„Soha nem azért csináltam bármit is teljes erőbedobással, hogy én bárkinek is a példaképe legyek, hanem leginkább magam miatt és a családom miatt. Aztán a közösségi médiában való jelenlétemnek köszönhetően egyre inkább találkoztam olyan kommentekkel, hogy én vagyok a példaképük, amik nagyon-nagyon jól estek, így igyekszem minden lényegesebb szereplésemet, vagy az üzleti életben elért sikereimet mindenesetben megosztani az oldalamon, hogy ezek hátha még inspirálóbban hatnak a fiatalokra” – tette hozzá Kulcsár Edina, aki azért is nagyon örült a FIVOSZ felkérésének, mert már régóta ismerte az évente megrendezésre kerülő Fiatal Vállalkozók Hetét.

November 21-én csütörtökön, a második budapesti program mottója: „Vállalkozz az Üzletre!”. A WizzAir történetéről a cég vezérigazgatója, Váradi József tart előadást. Megismerhetjük a Mogyi Kft sztoriját, valamint olyan évszázados magyar márkák történeteit is. Kiemelt szerepet kap majd az innováció is: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nem csak a saját standján várja az érdeklődőket, hanem tematikus kerekasztal-beszélgetésen is részt vesz. Dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke, valamint Kölkedi Krisztián, az NKFIH ifjúsági innovációért és startup ökoszisztémáért felelős elnöki tanácsadója előadást tart majd az innováció jelentőségéről a vállalkozások életében.

A FIVOSZ által szervezett eseménysorozat tavaly közel tízezer érdeklődőt vonzott. A program célja, hogy bemutassa a vállalkozói és üzleti létet, s ezzel fiatalok tömegét inspirálja vállalkozás indításra. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Még várják az érdeklődő fiatal vállalkozók jelentkezését a következő weboldalon: http://fiatalvallalkozokhete.hu/