Kezdőlap Események Játékos Sportverseny Diákolimpia Országos Döntő

Játékos Sportverseny Diákolimpia Országos Döntő

A legkisebb korosztály fantasztikus hangulatú versenye, a 2019/2020. tanévi Játékos Sportverseny Diákolimpia® Országos Döntője zajlott a hétvégén Székesfehérváron. Az alsó tagozatosok változatos feladatokból álló fináléján jó pár iskola évek óta az élvonalban van, szinte minden országos döntőbe bejutnak Törökbálint, Szombathely, Eger iskolái.

A tornát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Fejér Megyei Diáksport Egyesület szervezte, a helyszín a fehérvári KÖFÉM Sportcsarnok volt. A Játékos Sportverseny az alsós korosztály részére összeállított 29 különböző, sportági alapokra épülő, ügyességi és labdás feladatból áll, amelyek közül 1-1 versenyre mindig 10 feladatot választanak ki sorsolással. Az idei versenysorozatra országosan 257 csapat több mint 5300 diákkal nevezett, a döntőbe pedig a legjobb 8 csapat, összesen 144 versenyző jutott be, a megyei versenyeken, az országos elődöntőkön és pótselejtezőn keresztül. Az egyes csapatokat 9 fiú és 9 lány alkotja. Néhány általános iskolát a sportág igazi fellegváraként említhetünk, hiszen pl. a szombathelyi Zrínyi Ilona és Derkovits Gyula Általános Iskolák, az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola, a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola évek óta a legjobbak között szerepel. A verseny a kísérő szülők számára is igazi csapatépítő program, a döntős csapatokat rendre több száz fős szurkolótábor biztatja a helyszíneken.

A hétvégi országos döntőn az utóbbi évek legszorosabb küzdelme zajlott, a csapatok fej-fej mellett haladtak egészen az utolsó feladatig. Az aranyérmet végül Törökbálint vitte el, akik több éve dobogón, vagy annak közelében végeztek, és idén végre meg is nyerték a küzdelmet. Érdemes még kiemelni a miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskolát, akik tavaly szerepeltek először az országos döntőn, idén pedig már az ezüstérem jutott nekik. A több száz fős szurkolótábor zsúfolásig megtöltötte a KÖFÉM Sportcsarnok lelátóját, így a szülői szurkolócsapatok idén is fantasztikus hangulatot teremtettek. A hétvégi Játékos Sportverseny Diákolimpia® Országos Döntő legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.

A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg a korcsoportok érmeit:

Dobogós helyezések
I. Bálint Márton Általános Iskola – Törökbálint
II. Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola – Miskolc
III. Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola

A Diákolimpia® versenysorozatról általában

A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 16 MDSZ által rendezett és további 35 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozat keretében a több mint 320 ezer nevező közül 35 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők.

A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.