Kezdőlap Régió Mennyire fontos szempont lakásvásárlásnál a légszennyezettség és a zaj?

Mennyire fontos szempont lakásvásárlásnál a légszennyezettség és a zaj?

Az ingatlanvásárlást olyan tényezők határozzák meg leginkább, mint az ár, elhelyezkedés, alapterület, szobaszám, ugyanakkor felbukkanhatnak olyan szempontok is, mint a légszennyezettség vagy a zaj mértéke. De mennyire fontos ez a két tényező a vevőknek, ha egyáltalán számít? És mit jelent az árat tekintve?

A vevőket erősen befolyásolja a légszennyezettség és a zaj mértéke, mivel fontos szempont számukra, hogy egészséges környezetben éljenek – szögezte le Lendvainé Pető Zsuzsanna, a Balla Ingatlan XIX. és XX. kerületi irodájának szakmai vezetője. Éppen ezért a főútvonalak mellett, így például Kispesten a Nagykőrösi és a Határ út közelében nehezebb eladni az ingatlanokat.

A budai kerületek esetében szintén lényeges szempont a vásárlók számára nem csak a zaj, hanem a légszennyezettség kérdése is, főleg ahol kicsi gyerekek vannak – hangsúlyozta Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodáinak szakmai vezetője. Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy ilyen szempontból akadnak, akik érzékenyebbek, mások kevésbé, egyesek tudatosabbak – ahogy a szemetet is szelektíven gyűjtik -, mások nem annyira.

A VIII. és a IX. kerületben ezzel szemben nem igazán szokott felmerülni a légszennyezettség kérdése a lakásvásárlás során a vevőkben, talán azért, mert tisztában vannak azzal, hogy ebben a két belső kerületben a légszennyezettség ellen nem nagyon tudnak mit tenni, ez egy adottság – derült ki Hart Erzsébet, a Balla Ingatlan VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetőjének szavaiból. A zaj ugyanakkor már más elbírálás alá esik. Mint mondta, Üllői úti címek esetén a vevők már a telefonban megkérdezik, hogy merre néz a lakás.

A legtöbb vevőt az olyan mértékű zaj, mint ami az Üllői úton is tapasztalható, már zavarja. Éppen ezért a közvetítők a hirdetésben is felhívják a figyelmet arra, ha a lakás nem a forgalmas útra néz. De még olyan ingatlan eladásánál is nehézségek adódnak, melynek az ablakai merőlegesek a forgalmas útra. Viszont ha már egy számmal beljebb található egy mellékutcában, akkor érezhetően nagyobb iránta az érdeklődés – tette hozzá Hart Erzsébet.

Nagy Andrea a budai zajos lakásokra legkézenfekvőbb példaként a Margit körutat említette, ahol nyilvánvalóan más árakkal találkozhat az érdeklődő, mint akár a körút egy jobb mellékutcájában. Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy sokak számára már a Margit körútnál vagy az Alkotás útnál kevésbé forgalmas utcákban található lakások sem megfelelőek zaj és légszennyezettség szempontjából.

Mint fogalmazott, általában azt lehet mondani, hogy ha egy utcában tömegközlekedés van, akkor ott már problémát jelent az érdeklődőknek a zaj. Ennek persze némileg ellentmond, hogy azt szeretik, ha gyorsan elérik otthonukból a tömegközlekedési eszközöket, így aztán sokan meghozzák azt a kompromisszumot – bár nem szívesen -, hogy zajosabb, forgalmasabb út mellé vagy környékére költöznek.

Az ingatlanközvetítők szerint az árban minden esetben jelentkezik a két negatív tényező. Az értékcsökkenés mértéke változó: 10 vagy akár 30 százalék is lehet, és már az is előny, ha egy lakás nem közvetlenül a főútra néz, hanem az abból nyiló mellékutcára, esetleg az utcában még akad egy-két fa is, mely valamennyire csökkenti a légszennyezettség mértékét – magyarázta Nagy Andrea.

Hart Erzsébet ezzel szemben úgy tapasztalta, hogy sok ilyen forgalmas útra néző lakásnál nem is lehet arról beszélni, hogy valamennyivel olcsóbb, mint egy csendes mellékutcában, de ugyanazon a környéken található ingatlan, ugyanis egyáltalán nem veszik meg lakás céljára azt. Tehát aki nem szeretne zajosat, az olcsóbban sem veszi meg – jegyezte meg.

Némileg másként vélekedik Lendvainé Pető Zsuzsanna, aki szerint a XIX. és XX. kerületekben megfelelő árengedmény esetén mindig akad olyan érdeklődő, aki hajlandó kompromisszumot kötni. Ez persze elsősorban azokra jellemző, akik anyagi lehetőségeik miatt nem tudnak jobb helyen lévő lakáshoz jutni.

Azt is megjegyezte azonban, hogy most, amikor ismét növekszik az ingatlanpiaci kínálat, és forgalommentes területeken is bővül a választék, akkor még lejjebb kell menni az árral a zajos utak mentén fekvő ingatlanok tulajdonosainak. Az elmúlt években, amikor keresleti piac volt a jellemző, a zajosabb, szennyezettebb útvonalak mellett is egyszerű volt értékesíteni a lakásokat, bár akkor is csak az átlagos piaci ár alatt. Jelen pillanatban viszont, hogy a kereslet mérséklődött, bőven található eladó ingatlan a piacon és lehet válogatni, újra nagyobb hátrányba kerülnek a benzingőzős, zajos területen található ingatlanok.

Ennek ellenére még sok az olyan tulajdonos, aki nem hiszi el, hogy csökkent a kereslet, magasra tartja a kedvezőtlen adottságú lakásának árát. Ők kénytelenek azzal szembesülni, hogy ingatlanjuk beragad a piacon és eladhatatlanná válik – tette hozzá az ingatlanközvetítő.