Kezdőlap Régió Vigyázz, kész, jön a tavasz

Vigyázz, kész, jön a tavasz

3 tipp arra, hogy miként őrizd meg gyermeked biztonságát

Budapest, 2020. március 6.–A jó idő beköszöntével a gyermekek egyre többet vannak a friss levegőn, amit kirándulással, sportolással töltenek. Az önfeledt játék mellett azonban nem árt óvatosnak lenni, ugyanis tavasszal megnőhet a gyermekeket érintő balesetek száma. A K&H gyógyvarázs program tanácsai ezért abban segítenek, hogy gyermekeink egészségesek maradjanak és a lehető legbiztonságosabb körülmények között játsszanak a szabadban.

„A gyermekegészségügy elkötelezett támogatójaként tudjuk, hogy a legkisebbek testi épségének megóvása óriási kihívást jelent, különösen tavasszal, hiszen a mozgásszegény téli hónapok után a gyerekek gyakran úgy mennek ki a szabadba, hogy fizikailag nem készültek fel az aktív mozgásra.A Magyar Gyermekorvosok Társasága 2018-as információjaszerint – amely 2016-os adatokra hivatkozik –a legtöbb, gyermekeket érintő baleset tavasz végén, nyár elején történik, illetve évente körülbelül félmillió gyermeket látnak el a balesetekből eredő sérülések miatt.Odafigyeléssel azonban megelőzhetjük ezeket a helyzeteket, ezért az alábbi tanácsok abban segíthetnek, hogy gyermekeink tavasszal is egészségesek maradjanak,ésezáltal teljes életet élhessenek”– mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

a biztonságos játék alapja – így ellenőrizzük a gyermekjátékok állapotát

A gyermekek által legkedveltebb tavaszi játékok több hónapig is állhatnak, mire újra használatba kerülnek. A kicsik biztonságának megőrzése érdekében érdemes még használat előtt meggyőződni a játékok állapotáról. Itt nemcsak a kerékpárra, rollerre érdemes gondolni, hanem a ritkábban használt, modernebb játékokra, például hoverboardra, waveboardra vagy a nagy népszerűségnek örvendőtrambulinra.A gyermekbiciklik esetében a guminyomást, a fékek állapotát mindenképpen ellenőrizzük, emellett a nyereg magasságát is újból be kell állítani a gyermek méretének megfelelően. A játszótéri játékok, mászókák is lehetnek baleset veszélyesek, ezért csak akkor engedjük fel a gyerekeket, ha biztosan stabil állapotban vannak. Erről könnyen megbizonyosodhatunk, ha először mi magunk mászunk fel az eszközökre.

a megfelelő játékok kiválasztása

Attól, hogy a játék biztonságos, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden gyermek egyformán használhatja. Előfordulhat, hogy a kicsik a nagyok példáját követve olyan mászókán szeretnének játszani, ami számukra balesetveszélyes is lehet. Különösen kisebb gyerekek esetében fontos leellenőrizni, hogy valóban olyan mászókát, csúszdát használnak, amin biztosan tudják tartani magukat, nem esnek le róla könnyen és nem áll fenn annak az esélye, hogy nagyobb gyerekek fellökik, vagy akadályozzák őket.

tartassuk be a közlekedési szabályokat

A balesetek megelőzésének egyik leghatékonyabb módja, haközlekedés előtt átbeszéljük a gyerekekkel az alapvető szabályokat. Habár 12 év alatti gyerekek főútvonalon nem kerékpározhatnak, a kerékpár, roller, görkorcsolyahasználata előtt is érdemes megtanítani a legfontosabb KRESZ ismereteket. Az első tavaszi út előtt azt is érdemes ellenőrizni, hogy a különböző védőfelszereléseket – bukósisak, könyök-, és térdvédő – nem nőtte-e kia gyerekünk.

ha megtörtént a baj –így tehetjük könnyebbé a gyógyulást

Minden óvintézkedésünk ellenére sajnos előfordulhat, hogy gyermekünket baleset éri és kórházba kerül. A Magyar Gyermekorvosok Társasága 2018-as információja szerint a balesetekből eredő sérülések miatt évente körülbelül félmillió gyereket látnak el, közülük körülbelül 30 ezer kis beteg kerül a kórházba. Az ő gyógyulásuk szempontjából egy-egy mese vagy közös játék is rengeteget jelenthet, erre teremt lehetőséget a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program, amely folyamatosan várja a mesélni vágyó mesedoktorokat.

a K&H gyógyvarázs programról

A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon az intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 685 millió forint értékben, összesen 476 alkalommal kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek.

A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 46 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan közel 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és csoportszinten több mint másfélmillió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2300 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.