Kezdőlap Kiemelt Előnyünkre is fordíthatjuk a digitális oktatást

Előnyünkre is fordíthatjuk a digitális oktatást

A nehézségei mellett rengeteg lehetőséget is jelent az osztálytermekből az online kapcsolattartásra áthelyezett oktatás. Új szemléletet sajátíthatunk el, kísérletezhetünk és felkészíthetjük magunkat az egyre inkább digitálissá váló világra.

Milyen nehézségeket jelent, hogy a digitális oktatás vette át a hagyományos, tantermi környezetre épülő modell helyét – kérdeztük Schauermann Tamást, a Pécsi Tudományegyetem karriertanácsadóját, tanulásmódszertani szakértőt, aki középiskolai tanárként és felnőttképzésben is szerzett tapasztalatokat, érettségire készülő illetve egyetemista gyerekei révén pedig szülőként is érintett.

– A legnagyobb kihívás, hogy egyszerre sok fronton kellett váltani az új technikák, programok megismerésétől a napok megszervezésén át a tananyaggal való előrehaladásig. Az oktatók például  hozzá voltak szokva egy munkamenethez, a diákokkal való kommunikációhoz, visszajelzésekhez – ez most felborult. De persze diákoknak és a szülőknek is felbolydult az élete azzal, hogy az online oktatásban a munka nagyobb része az osztályteremből átkerül otthonra. Most mindannyian döcögősebben haladunk, de lehetőségeket is kaptunk a kísérletezésre, egy új szemlélet megtapasztalására.

– Mi lehet a legkeményebb kihívás a diákoknak?

– Az, hogy ez a rendszer az önmotivációra épül. Nem véletlen, hogy a digitális oktatás eddig a tanfolyamokra, felnőttoktatásra volt jellemző, ahol a résztvevőkben már eleve megvolt a kellő elhatározás. A hagyományos iskolában pedig a tanárnak kell megnyernie a gyerekeket a tanulásnak. Azzal viszont, hogy mindenki eltűnik a monitorja mögött, akár teljesen el is veszhet az élő interakció, ami a motivációt is megnehezíti. Ha a tanár képes extra erőket mozgósítani, hogy életben tartsa a kapcsolatot, például rendszeresen posztoljon, üzeneteket küldjön, akár egészen apró dolgokkal újra és újra megragadja a gyerekek figyelmét, akkor a rengeteg elterelés közt is visszatérítheti a diákjait a témához.

– Milyen trükkökkel lehet kezelni diákként vagy szülőként, hogy az online térben eltávolodunk egymástól?

– Sokkal aktívabbnak kell lenni, többet kérdezni, építeni a kapcsolatot. Vegyük figyelembe, hogy a tanár ugyanúgy információhiányban, elzártságban próbál boldogulni. Lehet, hogy csak azt látja, hogy késik egy feladat beadása, és ha nem közöljük vele, nem tudja, hogy ennek például valami technikai gond az oka, és nem hanyagság.

Mindenkinek segít, ha diákként és szülőként is tudatosítjuk, hogy a tanárok számára szintén megterhelő ez a helyzet. És ezzel el is jutunk az együttműködéshez és az empátiához, ezen a téren sokat tanulhatunk most. Ha a diákok összefognak, egymástól is segítséget kaphatnak, kérdésekkel segíthetik a tanár munkáját, aki a jobban működő visszajelzésektől maga is aktívabb lesz, motiváltabban fog dolgozni.

Közben mindebből tanulunk is, szinte észre sem vesszük, de például fejlődik az informatikai felkészültségünk. Miközben belassul az egész oktatási rendszer, rengeteget tanulunk a gyorsabb, digitális világban való boldogulásról. Személyes szinten pedig toleranciából, elfogadásból is leckéket veszünk, hiszen most mindannyian azt tapasztalhatjuk meg, hogy lehet hibázni, többször nekifutni, és nem az a lényeg, hogy minden elsőre tökéletes legyen, hanem hogy végül közösen megoldottuk – ez egészen új élményként jelenik meg.

– A felfordult világban nem csoda, ha valaki elbizonytalanodik, elakad. Az erre választ adó tanácsokat, szakértő segítséget elérhetőbbé teszi a digitális váltás?

– Karriertanácsadóként dolgozom a Pécsi Tudományegyetemen csapatában, ahol ingyenes tanácsadást, pályaorientációs konzultációt és műhelyfoglalkozásokat is kínálunk ilyen problémákkal szembesülőknek. A Karrier Iroda eddig személyes beszélgetéseken segítette a diákokat, vagy akár diplomásokat dilemmáikban, a jelentkezőkkel összeülünk és megbeszéljük, hol akadtak el, mi lehet a megoldás. Most ez a szolgáltatás nem személyesen zajlik, helyette kibővítve, online tettük elérhetővé, így az ország másik végéből is kaphat valaki segítséget. Több egyetemi hallgatóval is erősödött a csapat, hogy korban is közelebb legyünk a jelentkezőkhöz, akár az otthoni tanulással kapcsolatban, vagy a napi munkaszervezéstől az önismereten át a karriertervezésig tudunk megoldásokat kínálni